XII. fejezet ~Elmenjek vagy maradjak???

Elindultam a partól,meg kellett tudnom hol vagyok.Mert,haza kellett jutnom.Haza.Ahol senki és semmi nem vár,kivéve a magány.Az egyedüllét.Nem ismertem a környéket,de láttam egy erdőt.Gondoltam nem lesz semmi,ha be megyek,hisz én természetfeletti vagyok.Nem lehet semmi,nem érhet semmi meglepi.Nagyot tévedtem.Kit láttam?????
1867...A múltam töredéke......
Mikor épp mentünk volna anyával sétálni,belépett Melissa a legeslegjobb barátnő a világon.Mindig együtt voltunk.Sokat beszéltünk,a titkainkat megosztottuk.Tudta mi vagyok,és nem félt egy kicsit sem.Neki is volt egy titka,ő is olyan volt mint én.Sok mindent csináltunk együtt.Még a vadászatot is.Ő olyan volt nekem akár a vér szerinti testvérem lenne.Mindent megtettünk volna egy másért.
Vissza a jövőbe.
Mikor megláttam,hogy Ő az.Lesokkoltam.Ő meg elmosolyodott és már a karjaiban tartott és ölelt.
-Istenem végre megvagy!!!!!-mondta és lerogyott velem együtt a földre.Sáros volt,de nem érdekelt minket.Megint sírni kezdtem,megint előjöttek az érzelmek.
-Hol vagyok???-mondtam bele a nyakába.
-Nem messze a házadtól,ha jól tudom...-mondta és már felállt,de még mindig ölelt.
-Honnan tudod ,hogy hol lakom??-kérdeztem tőle mélyen belenézve a borostyán színű szemeibe.
-Megkérdeztem Niallt...-de ahogy kimondta a nevét,odakaptam a piros foltra az arcomhoz.Az állkapcsom megfeszült.Ezt észrevette Melissa is.
-Mi a baj??Gyere én tudom innen az utat,menjünk.Gyere itt parkolok nem messze.-eközben segített menni,a sok sírástól már legyengültem.Alig tudtam menni.Beültünk és síri csönd telepedett ránk.Mikor hazaértünk,vagyis hozzánk,és benyitottam....
Sötét volt mindenhol,felkapcsoltam a villanyt.
-Gyere elsőnek zuhanyozzunk le....van kettő fürdő.Az egyik ott van balra,menj be és mindjárt viszek be ruhát.-mutattam neki és én meg elindultam fel.
-Köcce..-mondta és adott egy nagy ölelést és egy nagy puszit az arcomra.Elindultam fel a szobámba és keretem egy kényelmes ruhát neki.Egy narancssárga bő pólónál maradtam és egy melegítőnacinál.Találtam olyan fehérneműt amit még nem hordtam és egy papucsot is.Gyorsan levittem és beadtam neki.
-Itt van a szekrényen.-mondtam és ki is mentem és bementem a saját fürdőmbe.Mikor levetkőztem nagy nehezen,beléptem a meleg víz alá.A testem bizsergéssel jelezte,hogy jól esik.Mikor kiléptem a fürdőből,gyorsan bementem a szobámba törülközővel.Gyorsan kivettem egy melegítőnadrágot,ami hollófekete volt,és egy super manes pólót.Gyorsan föl kontyoltam a hajam és megnéztem az arcom.Lilásan égett egy kéznyom.Gyorsan föltettem egy kis szempillaspirált és indultam le.Melissam már a kanapén volt.Mikor meglátott már ott is volt előttem és nézte,ahol megpecsételte a haragját Niall.
-Ki tette ezt veled és miért???-kérdezte és megölelt.
-Ni....Niall...és mert én nem hazudtam,de ő azt mondta,hogy igen.-és egy kövér könnycsepp gördült le az arcomon.
-Mit tett??????????????-kérdezte dermedten.

*Melissa szemszöge ~

Nem hittem el amit láttam.Az én erős és magabiztos barátnőm most ott állt az erdőben,egyedül és megtörten.Valami vagy valaki tönkre tette és lerombolta a körülötte magasló erős,vadrózsás falakat.Már régen kerestem őt,és most végre megleltem.Gyorsan a karomba zártam és sírt.Keservesen sírt....Mikor elindultunk csönd volt és láttam,hogy összezavarta valaki,valami.Mikor lezuhanyoztam én leültem a kanapéra és nem tudtam,hogy most mi lesz.De ahogy láttam,hogy egy kézlenyomat lilán látszik a jobb arcán,ledermedten.A szemében fájdalom és magány tükröződött.
-Ki tette ezt veled és miért???-és gyorsan a karomba zártam.Egyedül volt,és Niall miért nem volt itt vele??
-Ni....Niall...és mert én nem hazudtam,de ő azt mondta,hogy igen.-ledermedtem a név hallatára.Hogy tehette????Nem hittem el,de öleltem és itt voltam neki.Nem hagyom ezt a lányt megint összeomlani.Mikor már csak azt halottam,hogy egyenletesen szuszog,láttam,hogy nagyon lila a kéznyom.Nagyon mérges voltam arra a fiúra,Niallre.Hogy tehette meg  a testvérével???Betakartam egy pléddel Elisabethet és épp csöngettek.Kimentem és kinyitottam az ajtót.5 fiú állt kint és az egyikre nagyon mérges voltam.legszívesebben most akkorát lekevertem volna neki ,hogy elszáll hazáig,de visszatartottam ezt a késztetést.
-Mit kerestek itt???Főleg te ..-néztem dühtől fortyogó nézéssel a szőke fiúra.
-Elisabethez jöttünk...-mondta egy smaragdzöld szemű srác.
-Nem lehet,mert alszik...és nagyon kimerült és összetört.-mondtam az utolsót a kézlenyomat gazdájának.
-Kérlek...legalább hagy nézzük meg,hogy hogy van..ennyi.-mondta a répaimádó srác.
-De csak megnézitek..-és ezzel már rohantak be.Mikor beértünk Elisabeth álmában sírt.Reszketett hirtelen felkellt,mert Harry megölelte.Ő csak nézett ki a fejéből.Furcsa volt a szeme,üresség tükröződött benne.Meglepődtek a fiúk,de én még jobban.Nem az ő hangján,hanem valami férfias hangon így szólalt meg.
-Sziasztok,nem sokáig látjátok Elisabethet,mert az enyém lesz.Volt egy ajánlatom amit elfogadt.Megölöm és a szolgám lesz.Örökké....-ezzel hirtelen elhanyatlott.Harry a karjába zárta és ölelte.Sírt,ő tényleg szerette a lányt.Niall meg csak sírt,de aztán összeszedte a bátorságát és megölelte a húgát.Szorította,de Elisabeth nem kelt fel.Semmi életjelet nem adott.Megszűnt.....

XI.fejezet ~ Acél falak

Mindig én vagyok az akit bántanak.Bárhogy.Fáj nagyon ez,valaki mindig megtalálja a módját,hogy belém döfje a nagy kést,ahol a legjobban fáj.De,nem mindegy ki teszi.Nem mindegy ki forgatja bennem azt a tárgyat.Nem mindegy.Most aki megütött,az a vér szerinti testvérem volt.ŐŐŐŐ!!!!Miért tette??Velem???Mindig is szerettem és szeretni is fogom,de most betelt a pohár.Most már biztos,hogy nem fog érdekelni mit mond,mit tesz.Nem létezik az én világomban,nincs testvérem.Nincs senkim most már.Nincs családom.Olyan mintha nem is léteznék.Az arcom már égett,alig láttam a könnyektől,a szívem most már egy nagy és rettenetesen mély lyuk volt.A falaim amiket még erős bástyaként védett,ledőlt.A szívem már egy fekete lyuk.Tönkre tettek.Én nem ez vagyok,már nem.Mássá lettem.De,én akkor is küzdeni fogok az anyám gyilkosa haláláért.Ez az egyetlen életcélom,ami miatt még élek.Vagy az lenne a legjobb,ha megadnám magam neki??Örökre a szolgája lennék??Ő lenne a Teremtőm??Ezzel minden megoldódna??
Talán..,de csak akkor adnám meg neki azt az örömöt,ha már kevés van hátra vagy még akkor SEM.Nem fogom megadni neki annak az öröm szikráját.Nem..Küzdök az anyám miatt.Végzek vele minden áron.MINDEN ÁRON.Az anyám, emléke megérdemel ennyit tőlem.Legalább azt,hogy Ő érte küzdök.Tudom nem volt a legeslegjobb édesanya a világon,de Ő hozott a világra,Ő nevelt fel.Ő az anyám.Hiába tett,cselekedett bármit,Ő az anyám marad Örökre.Talán így kellene hozzá állni Niallhez???Talán...de az anyám nem vert,nem nyúlt hozzám egy ujjal sem.Mély lélegzetet vettem,visszanyeltem a könnyeimet, és arra összpontosítottam,hogy fagyjanak csak meg bennem.Fagyjon meg minden.Könnyek,érzelmek,emlékek,minden,ami eddig gyengévé tett az életben.Most már nem engedem meg magamnak,hogy megint valaki belém rúgjon és ott hagyjon egyedül.Minden között.Nem..Nem fogok senkinek megint örömet okozni,hogy összetörtem.Nem-nem,nem csináljuk ezt.Most már nem sima falak lesznek körülöttem,hanem acélfalak.Senkit és semmit nem engedek be.       

Körül néztem és láttam épp egy párt elmenni a park elején.A fájdalom nyila csapott belém.Miért nem lehet normális életem???Nekem épp egy olyan élet jutott ami a legrosszabb!!!!Nekem nem lehet normális életem..nem is lesz.

Utoljára megnéztem a vizet.Gyönyörű volt.A nap épp lemenőben volt.A víz csak a tűz színeiben táncolt.Utoljára még beszippantottam a friss levegőt,és elindultam az acélfalak mögé,ahonnan nem lépek ki és senki sem lép be.

X.fejezet ~ Ki vagy Te???

*Niall szemszöge ~

Nem tudtam mit érzek most.Már nagyon rég nem láttam a húgomat,nagyon régen.Egyszer csak eltűnt mindennel együtt.A bandából csak Liam,Zanh,Louis, és én ismertük.Harry nem.Ő akkor nem élt velünk.
Csak sírni tudtam ahogy most láttam azt az embert akire én FELNÉZTEM.Igen attól még,hogy ő a húgom,felnéztem rá.Olyan erős volt mikor anyukánkat megölték,nem mutatta milyen érzések vannak benne.Nem mutatta,de tudtam mit érez.Olyan volt mintha egy nagyon erős kapcson keresztül ami összeköt minket és eltörhetetlen volt,éreztem volna mindent ami átfut rajta.Mindent.Rajtam is átment az érzelem hullámai,de éreztem,mekkora erőt fektet bele,hogy ne mutassa meg,a fájdalmat,a keserűséget és ami legfőképpen átfutott rajta,az a lelkiismeret furdalás..Fájt mikor nem tudtam segíteni neki..Főleg akkor fájt mikor elment,szó nélkül.Most úgy nézett rám mintha nem is ismerne meg.De,utolsó erejével megszólalt,BÁTYUS....ez nekem leírhatatlanul jól esett.Tudta ki vagyok.Tudta.Gyorsan felvettem az ölembe és elindultam vele haza.Nem hagyhat itt,soha.Velem lesz most már.Nem hagyom megint el és fájdalom közt.Nem segítettem neki legyűrni ezt,de nagyon bánom,biztos ez miatt ment el..Én miattam... 

*Elisabeth szemszöge ~

Csak a feketeséget láttam.Hideg volt és mély.Körülölelt.Mint egy lepel,egy nagy és fekete lepel.Utoljára még éreztem a bátyám sűrű és forró könnyeit.Az arcomon folyt végig.Mielőtt körbeölelt volna a feketeség mélységes leple,éreztem az örömöt.Láttam a bátyám akit legalább több évtizede nem láttam.Nem tudtam miért nem láttam a bátyámat,arra emlékeztem,hogy apám csinált velem valamit..Vagy ,vagy ,vagy mi is történt???De nem volt időm ezen gondolkozni,mert meghaltam.

*Harry szemszöge ~

Haza indultam,nem tudtam ki ez a lány,de kiderítem.Mikor beléptem az ajtón,megcsapott a vér fémes illata.Megijedtem,hogy valaki megsérülhetett,gyorsan rohantam be a nappaliba ahonnan jött a szag,majdnem elestem mikor megláttam,ki sérült meg.
-Elisabeth!!!-rohantam hozzá,de Niall sírva ölelte az elernyedt testét.Megfogtam a kezét,ami hideg volt akár a jégcsap.Mi történhetett???Hogy kerül ide Elisabeth??Honnan ismerik??Niall miért sír??
-Mi történt????-nem tudtam semmit.Semmit.Mindenki rám nézett,de senki sem válaszolt.Az a síri csönd telepedett ránk,ami bajjóslatú volt.Hirtelen az egész szobában lehetett érezni a varázslat bódító szagát.Mindenhol.A döbbenet látszott rajtunk mikor a lány teste fényleni kezdett.Mintha a saját csillaga lenne.Aztán hirtelen kialudt a fény.Még mindig dermedten néztük,ahogy megmozdul Elisabeth keze.A szeme lassan kinyílt.Lassan felült,de megijedt mikor meglátott minket.
-Nyugi Elisabeth!!!-mondta Niall megnyugtatóan.
-Niall???-kérdezte nagyon félénken és remegő hangon.Niall elmosolyodott és odament megölelte a lányt.Ő meg szorosan ölelte,mintha az életébe kapaszkodna.Nagyon sírt a lány.
-Nyugalom Elis.....nincs semmi baj..itt vagyok-csitította a remegő lányt.
-Nem értek semmit...-jelentettem ki és leültem a földre.Össze voltam zavarodva nagyon.Mi köze van Niallnek a lányhoz??Mi történt és miért véres az egész lába??Ki Ő igazából és Mi Ő???De,semmit sem tudtam,semmit.
-Mindent a maga idejében..-Zanh jött oda hozzám és neki is vörös volt a szeme a sírástól.Mikor Elisabeth megnyugodott egy kicsit,de még Niall ölében,leültünk.Niall kezdett bele.
-Nekem Elisabeth a húgom.-mikor kijelentettem akkor leesett az állam.Niall és Ő testvérek???Hogyan???Miért nem ismertem????
-Miért tűntél el???-nézett bele mélyen a szemébe.
-Eltűntem???--kérdezte halkan Elisabeth.Nem kellett volna.Niall bedühödött.Nagyon..
-Nem tűntél el??-kiabálta a lány arcába,és haragosan,keményen nézett bele a húga szemébe.
-Nem...a-nem tudta befejezni,mert nem hitem el mit láttam.Niall kilökte a lányt a karjaiból és neki ütközött a falnak és megütötte.Niall soha sem szokott így viselkedni.Senkit sem ütött meg még.Soha....Pár perc múlva már kezdett lilás lenni az arca.A szőke fiú most fogta fel mit is csinált.

*Niall szemszöge ~

Mikor kiabáltam akkor nem ismertem magamra,mérges voltam,de akkor sem szoktam kiabálni.Mintha nem is én lennék aki irányítja a testem és a cselekedeteimet.Utána volt életem legszörnyűbb cselekedete.megütöttem azt akit szeretek.A testvéremet.Én megütöttem.Csak pár perc múlva láttam a pecsétjét.Lilás folt lett a kezem helyén ahol értem.Mikor felé nyúltam ő csak hátrált.
Fájt,mit tettem.Pont őt ütöttem meg.Miért van mindig velem,hogy akit szeretek,mindig elüldözöm magamtól??

*Elisabeth szemszöge ~

Megütött az akiért meghaltam volna.A testvérem.Az ütés helye égett.Fájt,nagyon.Mikor hozzám akart érni,nem akartam.Nem akartam,hogy hozzám érjen,hogy közöm legyen hozzá.Kifutottam a házból,nem érdekelt,hogy hol vagyok,csak ettől a háztól messze.Hallottam,hogy szólnak nekem ,de nem érdekelt.Az eső esett,nem érdekelt.
Átfagyottan ültem le a partra.Már nem esett az eső.Leültem és gondolkoztam.Mi a baj velem??Én Ki vagyok és Mi vagyok igazából??Semmit sem értek már.A forró könnyek záporoztak belőlem.Nem tudtam visszatartani.Fájt mindenem.Főleg a szívem fájt.A tetteknek mindig vannak következményei.Mindig.Most az a nagy űr még nagyobb lett.Még fájdalmasabb,keserűbb és fájóbb.... 

IX.fejezet ~ Bátyus.....

Más vagyok.Mássá tett az ellenségem.Nem vámpír vagyok,hanem alakváltó,de még érzem a vámpír énem énjét,de mégis alakváltó lettem.A fülembe hallottam még a hangját ami beindította a fejemben a vészcsengőt.
"Ez csak a kezdet...kezdődik a harc.."
Most fogtam fel igazán mibe mentem bele tinifejjel.A halálba,nem is mert Őt majd szolgálni,a POKOL lesz.Mibe mentem bele ÉN???MIBE??Normális lény/ember nem ment bele volna.De,én nem a normálisak közé tartozom.Amúgy is különc voltam,most meg megmutattam magamnak és mindenkinek,hogy tényleg KÜLÖNC vagyok.Bevallom őszintén féltem ettől az alaktól,féltem.Nem is,mert rettegek.Nem lehet leírni milyen érzelmeket vált ki belőlem,rosszat,de mégis olyan érzésem van,mintha ismerném.Mintha az agyam eldugott kis helyében,mégis tudtam volna ismerem ,azon kívül,hogy mielőtt kegyetlenül és hideg gyilkossággal megölte az anyámat.A gondolataimból most Jacob zökkentett ki.
-Elis jól vagy????-nézett bele a szemembe és megölelt.Hirtelen megdermedt.Érezte a meleget ami csak úgy sugárzott belőlem,pedig tudta ,hogy én hideg bőrű vagyok.Belenézett a szemembe és még jobban látni lehetett a sárgás szemében,a döbbenet szikráját.Láttam a szeméből,hogy a tekintetem is megváltozott.
-Gyorsan gyere..-mondta miközben megfogta a kezemet és elindultunk szinte futva,az autóhoz.Én beültem és egy pillantással még megdicsértem Harryt,akibe beleszerettem.Ő meg mélyen belenézett a szemembe.

*Harry szemszöge ~

Nem tudtam mi van velem.Mit érzek igazából??Mit??Nem tudom,de nem tudom Elisabethet kiverni a fejemből,de nem is akarom.Hirtelen az iskola bejáratánál megtoppant és nagyon nézte az erdőt.Hirtelen láttam a pajzsán,hogy megváltozik.Most már csak az alakváltó tiszta,és erős energiáját,ami rettentően erős volt,éreztem.Bizsergés futott át a testemen.A varázslat édes-mézes illatát is megéreztem,és hirtelen láttam mit néz a lány.Egy alak volt ott.Egy fehér maszkos férfi,akit ismertem.Ő a célpontunk.Őt kellet megölni.De,eltűnt....
A lány még megdermedve nézte az erdőnek azt a részét,ahol előbb még a célpont volt.Van valami köze ahhoz???Mi történt a lánnyal??
Muszáj volt kideríteni,de hirtelen elindult egy fiúval aki azt hiszem jó barátja volt,é utoljára rám nézett a lány.A tekintete vadállatias volt.Mintha felfalna engem most azonnal,de megláttam azt a szikrát a szemében,félelem vagy elzárkózottság??Nem tudom...de eldöntöttem kiderítem Ki és Mi ez a lány,meg akarom Őt ismerni minden áron.

 
*Zanh szöge ~

Épp kaptunk egy telefont,hogy a célpontunk az erdőben van.Gyorsan lementünk és összeraktuk a fegyvereket.Mikor odaértünk éreztük a varázslat tömény,erős édeskés szagát.Meglepődtem,mikor egy szőkehajú lány suhant el sebesen,nem ember volt.Utána eredtünk.Sikerült megsebesíteni a jobb lábát,de nem adta fel futott és még sikított is.Nem értettem ezt miért síkit.Hirtelen megállt egy nagy  mezőn,mi nem támadtunk.Láttuk,hogy szinte ömlik a lábából a vér.Különleges illata volt neki.
-Niall,nézd meg a pajzsát.-mondtam és ere a lány megfordult.Niallben megfagyott a vér.
-Én...tud..tud..tudom ki..őő..-nyelt egy nagyot és a lány majdnem összeesett mikor,Niall odaszaladt és megfogta.Az arcán sűrű könnyzápor gördült le.Ki lehetett??Aki ennyire fontos volt neki??
Hirtelen odamentünk és láttuk,hogy a lány hasonlít Niallre.uram atyám Ő Elisabeth!!!Jézusom és mit tettem vele??Amilyen gyorsan csak tudtam átöleltem.Kiskorunk óta ismertük őt,de egy idő után nem tudtunk róla semmit.Hirtelen eltűnt az apjukkal együtt.Niall mindig magát okolta ez miatt,kerestük,de mintha a föld nyelte volna el.Sehol nem volt.

*Elisabeth szemszöge ~

Miután Jacobnek elmondtam mindent,elfutottam.Olyan érzés lett úrrá rajtam,hogy oda kell mennem a suli melletti erdőbe,mert így megtudok valamit a múltamból.Valami nagyon fontosat ami most sorsdöntő pillanat lesz.Hirtelen négy fiatal fiú kezdett utánam futni,és nem voltak lassúak.Olyan ismerősek voltak,de nem érdekelt,azonnal elvetettem ezt a gondolatot mikor az egyik megsebezte a lábam.Vérzett nagyon,de futottam.Mentem előre,de hirtelen megálltam,megfordultam és láttam az egyik sír.És beugrott kik ők...... De, már csak a sötétséget láttam,utolsó erőmmel megszólaltam.
-Bátyus...-csak ennyire tellett mert már körülölelt a sűrű sötétség leple,amiből nem tudtam megszabadulni.
 

VIII.fejezet ~ Meglepetés

Féltem önmagamtól, féltem az élettől, tőle is féltem.Az emberek nem hiába akarnak felejteni. Nem hiába menekülnek az emlékeik elől, a rossz pillanatok elől, a kínos incidensekből. Hiszen félnek. Félnek saját maguktól. Attól, akik lettek annak a bizonyos rossz dolognak a következményeképpen. Elakarják temetni a fájdalmat, az őket marcangoló, mélységes hiányt és kellemetlenséget, mely elől talán nem is képesek menekülni. Mert nincs kiút számukra. Mert valamit meg kellett tanulniuk az által, hogy történt velük valami, ami az egész életüket felforgatta akár jó, akár rossz értelemben. Emlékezniük kell rá, hogy tanulhassanak belőle, hogy erősebbek legyenek tőle. Erre csak azután döbbentem rá miután megismertem Harryt.Ő az életemben az egyetlen jó dolog ami történt velem.Végre boldog voltam most az egyszer.De,magamat még nem fogadtam el,szerintem nem is fogom.Nem lehet egy ilyen szörnyeteget szeretni,akármit teszek,akármit csinálok én szörnyeteg vagyok és leszek,ÖRÖKRE.Ez ellen senki és semmi nem tehet semmit,még én magam sem.Soha nem akartam volna ezt az életet,nem vágytam volna,de mégis örülök,hogy az vagyok ami vagyok.Mert ez által megismertem azt a fiút aki iránt mély érzelmeket táplálok,és élek.Most a világ nem orkán utáni kegyetlenül szétmarcangolt hely,hanem egy kellemes napsugár.Ő megváltoztatott mindent.Már nem vagyok az aki voltam,de szörnyeteg maradtam.A gondolatomból Emma zökkentett ki.
-Hahó Elis..kicsöngettek és mehetünk hozzánk.-mondta és Jackkel furcsán néztek rám.
-Oké.-mondtam előre merengve.Mintha nem is én lennék.Gyorsan felvettem a kabátom és elindultunk.Mikor kiértünk a suli bejáratán,furcsa érzésem támadt.Hatalmas erőt éreztem magam körül.A testem melegebb lett,mintha a testem belülről a nap lenne ami melegít.A szívem dobogott,és éreztem a vérnek zúdulását az ereimben.Minden szervem megvolt,a hallásom még éles maradt,a szaglásom sokkal jobb lett,a látásom másabb.Megtorpantam.Mi történik velem?????A levegőt szinte ittam.Nem értettem semmit.Az erdő felé néztem,és megláttam anyám gyilkosát miközben gúnyosan elmosolyodott.A fülembe éreztem a levegővételét és a hangját:
"Ez csak a kezdet...kezdődik a harc..."

VII.fejezet. ~ A maszk lekerül

Egész nap nézett,de nem jött oda,nem szólt hozzám.Olyan volt,mintha csak engem látott volna,senki mást.Mintha kiszemelt lennék,mintha a rengeteg gyönyörű rózsaszálból engem választott volna.A legsötétebbet,ami egy eldugott helyen növekedett,az árnyékban.A szirmai ólomsúlyként hullottak le róla.Szinte halott volt,de mikor rám nézett,élettel teli lettem.Mintha nem is az a halott növény lennék,hanem a legszebb,a legerősebb és a legkülönlegesebb rózsa a világon.De,nem mutathatom meg mit érzek iránta.
Mindennap felkerül egy maszk az arcomra.Elbújok,mindentől és mindenkitől,de mégis semmitől és senkitől.Szinte még apám előtt  rajtam van.De,mikor rám nézz Harry,önmagam vagyok és szerte foszlik minden réteg.Az apám most már nem lányaként néz rám,hanem mint egy kulcsra.Ami egy titkot őriz,az anyám halálának a kulcsa.Egy kulcs lettem a szemében,nem a lánya.A szívemben az űr még nagyobb lett.A gyász,a keserves fájdalom,a kín amit minden nap minden percében átélek és a lelkiismeret furdalás tölti ki azt a mély és fekete űrt.Nem létezem a szemében,akár ha sűrű ködbe lennék burkolózva a szeme előtt.A család ami eddig legalább egy keveset volt velem,most szertefoszlott.Régen  kiskoromban mindig vidáman jelentette ki,hogy a lánya vagyok.Ölelt és szeretett.Rengeteget nevettünk és titokzatosan mindig előkerült egy ajándék.De ez a múlt.Most nem ezt az évet írjuk,nem a múltban élünk.Nem lehet a múltban élni,mert felemészt.Mindig a jelen a fontosabb.
Sokszor ezek a kérdések tolonganak bennem amikor meglátom az apámat.Milyen lehet a Karácsony az örömmel és a családdal??Milyen lehet amikor testvéred van,akire vigyázni kell vagy aki felnéz rád,vagy akire TE nézel fel??Milyen lehet..
Bárcsak még egyszer átélhetném ezeket...
1867..a  múltam töredéke..  
Éppen a bálra készülődtem,mikor édesanyám betekintett.Már csak a hajam maradt,amit a szobaleány göndörített be.A ruhám nagy abroncsos volt és pánt nélküli.Vajszínű volt az egész és a mell részén gyöngyök és kristályok ékesítették.Az alja nagy volt és tűr,a sminkem kiemelte a tengerkék szememet.Már indultunk volna amikor ugye édesanyám betekintett.Egy nagy bársonydoboz volt a kezében,ami királykék volt.Odaadta és kinyitottam,megdöbbentem mikor megláttam.Egy gyönyörű nyaklánc volt benne amin egy könnycsepp formájú medál csüngött a közepén.A medál egy swarovski kő volt ami igen ritka volt.Nagyon nehezen lehetett beszerezni.Nagyon szorosan megöleltem.
Miután megérkeztünk,segített apám nekem és anyámnak kiszállni.Mindenkin erős színű ruhák voltak,csak rajtam volt világos árnyalatú ruha.De,nekem meg nem volt legyezőm,mint a többinek.Mindig eltakarták az arcukat,ha egy olyan férfi nézett rájuk aki igen tekintélyes,vagy hozzáillő volt.De,én ezt utáltam.Mindig szaladtak a barátnőihez és elfecsegték ki és hogy nézett rájuk.Utáltam.Talán ezért is  voltam mindig különc.Sosem barátkoztam senkivel,főleg nem ilyen lányokkal.Mindig is különc voltam,mondjuk nem tehetek róla.Apám és anyám mindig másra hagytak,mindig a mamámmal voltam.Neki voltak fiai akikkel voltam egész nap mikor lekenyereztek a szüleim nekik.Mindig is a harc vonzott.Imádtam a küzdést.
Mikor beértünk a gyönyörű terembe,anyám és apám már elküldtek a többi lányokhoz,e én nem oda mentem hanem egy külön kis sarokba.Kevesen voltak ott és én csak néztem kik mennek ki-be.Egyszer egy szőke hajú,gyönyörű smaragd zöld szemű és magas,izmos fiú lépett be a terembe.A lányok kacéran néztek rá és nevetgéltek,de ő mintha keresett volna valakit,nézett körbe.Egy pillantásra sem méltatta őket.A végén rám esett a pillantása és egy nagy mosoly terült szét az arcán.Felém vette a lépteit.A lányok irigykedve néztek rám.
-Jó estét-hajolt meg előttem és kézen csókolt-Kit tisztelhetek Önben??-miközben még szilárdan álltam a tekintetét,észrevettem,hogy a keze hideg.Nem meleg,mintha nem lenne testhője.Lehet,hogy beteg?
-Elisabet Doyle.-mondtam érzelemmentesen.
-Én Stefan Horte.Lenne kedve egy tánchoz??-a szemében csak úgy ragyogott a vágy és a remény.Nem tudtam mire vélni.
-Ezer örömmel.-és indultunk a tánc térhez.Nem tudtam,hogy ennek az úriembernek van egy démoni oldala.Ő a Teremtőm.Én meg beleszerettem,Ő volt aki kiégette belőlem a szerelmet és a szeretetet.Onnantól fogva,hogy megváltoztatott más lettem.Erősebb és falakkal védve voltam.Ő volt az aki ÖRÖKRE megváltoztatott MINDENBEN......

VI.fejezet ~ Még is mit keres itt??

Miután visszatértem a szobámba,akkor uralkodott el rajtam a félelem.Az apám élete és mindenkié a kezemben van.Az én kezemben.De,mégsem félek,mert tudom,hogy mindent megteszek amit tudok.Nem hagyom,hogy Ő nyerjen semmiképpen sem.Akkor minden elveszne.Minden.
Elmentem gyorsan a zuhanyzóba és lesikáltam a vért és a ruhát kidobtam a szemétbe.Jól esett a meleg víz és a kedvenc tusfürdőm együttes hatása.Az illat ami terjengett a fürdőben az a vérszag és vanília illat volt.Furcsa párosítás,de nem érdekelt.Mindenhol lemostam magam és átöltöztem a pizsamámba,ami egy csipkés és selyem hálóing volt.Imádtam az anyagát és a térdemig ért.A hajamat is megmostam.Vizes hajjal és tisztán kerültem be az ágyamba.Holnap korán kelek hisz attól még,hogy természetfeletti lény vagyok,még kell járnom iskolába.
Egész éjszaka nem aludtam,mondjuk fáradt sem voltam.Gyorsan elmentem lefürödtem és felvettem egy sötét színű farmert,ami csőnadrág volt,egy kötött bő,vajszínű hosszujjút,egy barna táskát és egy kötött sapit,és ez mellé a kedvenc napszemüvegemet ami olyen pilóta szemüveg volt.Ez mellé egy magassarkú ami barna volt és mentem is le.
Imádom ezt az összeállításomat.Gyorsan még fölvettem egy fekete bőrdzsekit.Gyorsan feltettem egy kis natúr sminket.A hajamat elengedve hagytam és elindultam a garázsba.Beültem a fekete sportkocsimba és elindultam a suliba. Mikor a parkolóba értem odaszaladt hozzám az egyik legjobb barátnőm,Emma:
-Tudod ki lesz az új osztálytársunk???-kérdezte és szinte táncolt örömében.
-Nem, ki??-kérdeztem agyon kiváncsian,ki lehet az akiért ennyire oda van Emma.Mikor beértünk a suliba megöleltem a másik legjobb barátomat.Nekem alig van  barátom,igen.Itt sem engedek senkit magamhoz közel,kivéve Emmát és Jacobot.Őket akkor ismertem meg mikor ideköltöztem,vagyis tíz éve ismerjük egymást.Tudják mi vagyok és előtte rettegtek tőlem,de utána elfogadták mikor megmentettem őket egy súlyos autó balesettől.Onnantól kezdve semmi sem állhatott a barátságunk útjába.
Ledermedtem mikor elém tárult az aki ide fog járni.A szívem érte dobogott,féltem meg fogja látni ki vagyok.Maszk nélkül meglát.Nem lehet.Nem ismerhet meg.A lányok csak körülötte forogtak,a nyálukat folyatták érte és nézték.De őt ez nem izgatta.Körbe körbe nézelődött,mintha keresett volna valamit vagy valakit.
-Harry Styles.-mondtam és Emma szinte táncolt.A szemüveg szerencsére rajtam volt.Nagyon örültem neki és annak is,hogy a sapkám is védelmezett a kíváncsi szeme elől.Megcsörrent a telefonom,megnéztem ki az és:Harry volt.
-Bocsi Em mindjárt jövök oké??-mondtam és válaszra sem hagytam méltatni,elindultam a WC-be.Bementem és üres volt nagy megkönnyebbülésemre.
-Igen??-mondtam bele a telefonba álmosan.
-Szia Elisabeth,őő te jársz iskolába??-kérdezte és hallottam,hogy szidja magát a furcsa kérdés miatt.
-Igen miért??-kérdeztem nevetve.
-Mert,most mondta a menedzserem,hogy kéne járnom egy nyelvi tanfolyamos osztályba és itt Londonban van a legjobb,és az egyetlen iskola.Most épp itt vagyok.Te épp nem ide jársz??-kérdezte én meg nem tudtam mit mondani.A szívem igent mondott volna neki,de az agyam nemet.Két tűz között voltam,de a végén a szívem mondta ki.
-De...-mondtam és máris éreztem az ujjongást a hangjában
-Szuper,ne fed föl magad,én kitalálom majd ki vagy.Oké??-mondta és titokzatosan csengett.
-Hajrá...-mondtam neki és letettem.Nem hittem el ,hogy pont én fogom ezt játszani.Detektíves játék.Hmmm....azért el leszek én ma.Mikor kiléptem a mosdóból egyből megrohamozott Emma és Jacob.
-Te ismered az új fiúd,mert a telefonba a te nevedet mondta és te is épp nem szem előtt voltál.HMMM???-nézett vidám szemmel a barátnőm de Jacob szemében valami szomorúságot láttam.
-Látásból és egy keveset beszéltem vele..ennyi-nem akartam semmi be bele keverni őket.
-Majd mesélj suli után oké??Elmegyünk hozzám anyáék úgy sincsenek itthon.-és ezzel kézen fogva mentünk be a terembe.Nekem a terem most pokolnak számított mikor beléptem.Nem számítottam volna erre....lefagytam az ajtóban.......
Harry ült abban a padban ami előtt ülni szoktam.Most meglátja ki vagyok.Gyorsan leültem és égetően éreztem a tekintetét a hátamba.Bejött a tanár és síri csönd lett.Emma like kézjelét láttam csak,na meg a többi lány irigykedő pillantásukat.

*Harry szemszöge ~

Nem bírtam aludni,még mindig nem tudtam kiverni a fejemből a lányt.Ő az egyetlen lány akibe tényleg szerelmes vagyok.Bevallom.A lány a fejembe vésődött.Lehetetlen kiverni,de nem is baj,nem akarom kiverni a fejemből.
Reggel telefoncsörgésre ébredtem.Mikor felvettem meghallottam,hogy a menedzser volt és azt akarja,hogy menjek suliba mert nem tudok németül,de a többiek meg igen.Ezért iskolába kell járnom.Megnéztem a sulit és az osztályomat.Egy Elisabeth nevű lány járt oda,nem volt kép róla ,de volt egy érzésem ,hogy ő lesz az.
Mikor beértem a lányok ezrei jöttek oda hozzám képért,fotóért,mwg ilyenek.Még az egyik azt akarta,hogy csókoljam meg,meg azt hogy vegyem feleségül.Igazából ne érdekeltek,sem a tanulás,engem a lány érdekelt nagyon.Láttam egy sportkocsit ami fekete volt.Egy lány szállt ki belőle és tudtam,hogy ő az.Ne akartam rögtön letámadni semmivel.Nem akartam,hogy tönkre tegyem ezzel az életét.Riporterek tömgelege meg ilyenek.Így aztán felhívtam és ő meg bement a mosdóba.Most már biztosra mentem és amikor beléptem a terembe gyorsan elfoglaltam egy helyet.Mikor bejött és elém ült örültem.Egész órán néztem őt,a haja még mindig gyönyörű volt.Megint éreztem azt az erőt,még friss volt,de éreztem.Erős volt nagyon,de még mindig nem tudtam,hogy mi ő.De,az arca így is gyönyörű volt,akár egy festmény.