*Niall szemszöge ~
Nem tudtam mit érzek most.Már nagyon rég nem láttam a húgomat,nagyon régen.Egyszer csak eltűnt mindennel együtt.A bandából csak Liam,Zanh,Louis, és én ismertük.Harry nem.Ő akkor nem élt velünk.
Csak sírni tudtam ahogy most láttam azt az embert akire én FELNÉZTEM.Igen attól még,hogy ő a húgom,felnéztem rá.Olyan erős volt mikor anyukánkat megölték,nem mutatta milyen érzések vannak benne.Nem mutatta,de tudtam mit érez.Olyan volt mintha egy nagyon erős kapcson keresztül ami összeköt minket és eltörhetetlen volt,éreztem volna mindent ami átfut rajta.Mindent.Rajtam is átment az érzelem hullámai,de éreztem,mekkora erőt fektet bele,hogy ne mutassa meg,a fájdalmat,a keserűséget és ami legfőképpen átfutott rajta,az a lelkiismeret furdalás..Fájt mikor nem tudtam segíteni neki..Főleg akkor fájt mikor elment,szó nélkül.Most úgy nézett rám mintha nem is ismerne meg.De,utolsó erejével megszólalt,BÁTYUS....ez nekem leírhatatlanul jól esett.Tudta ki vagyok.Tudta.Gyorsan felvettem az ölembe és elindultam vele haza.Nem hagyhat itt,soha.Velem lesz most már.Nem hagyom megint el és fájdalom közt.Nem segítettem neki legyűrni ezt,de nagyon bánom,biztos ez miatt ment el..Én miattam...
*Elisabeth szemszöge ~
Csak a feketeséget láttam.Hideg volt és mély.Körülölelt.Mint egy lepel,egy nagy és fekete lepel.Utoljára még éreztem a bátyám sűrű és forró könnyeit.Az arcomon folyt végig.Mielőtt körbeölelt volna a feketeség mélységes leple,éreztem az örömöt.Láttam a bátyám akit legalább több évtizede nem láttam.Nem tudtam miért nem láttam a bátyámat,arra emlékeztem,hogy apám csinált velem valamit..Vagy ,vagy ,vagy mi is történt???De nem volt időm ezen gondolkozni,mert meghaltam.
*Harry szemszöge ~
Haza indultam,nem tudtam ki ez a lány,de kiderítem.Mikor beléptem az ajtón,megcsapott a vér fémes illata.Megijedtem,hogy valaki megsérülhetett,gyorsan rohantam be a nappaliba ahonnan jött a szag,majdnem elestem mikor megláttam,ki sérült meg.
-Elisabeth!!!-rohantam hozzá,de Niall sírva ölelte az elernyedt testét.Megfogtam a kezét,ami hideg volt akár a jégcsap.Mi történhetett???Hogy kerül ide Elisabeth??Honnan ismerik??Niall miért sír??
-Mi történt????-nem tudtam semmit.Semmit.Mindenki rám nézett,de senki sem válaszolt.Az a síri csönd telepedett ránk,ami bajjóslatú volt.Hirtelen az egész szobában lehetett érezni a varázslat bódító szagát.Mindenhol.A döbbenet látszott rajtunk mikor a lány teste fényleni kezdett.Mintha a saját csillaga lenne.Aztán hirtelen kialudt a fény.Még mindig dermedten néztük,ahogy megmozdul Elisabeth keze.A szeme lassan kinyílt.Lassan felült,de megijedt mikor meglátott minket.
-Nyugi Elisabeth!!!-mondta Niall megnyugtatóan.
-Niall???-kérdezte nagyon félénken és remegő hangon.Niall elmosolyodott és odament megölelte a lányt.Ő meg szorosan ölelte,mintha az életébe kapaszkodna.Nagyon sírt a lány.
-Nyugalom Elis.....nincs semmi baj..itt vagyok-csitította a remegő lányt.
-Nem értek semmit...-jelentettem ki és leültem a földre.Össze voltam zavarodva nagyon.Mi köze van Niallnek a lányhoz??Mi történt és miért véres az egész lába??Ki Ő igazából és Mi Ő???De,semmit sem tudtam,semmit.
-Mindent a maga idejében..-Zanh jött oda hozzám és neki is vörös volt a szeme a sírástól.Mikor Elisabeth megnyugodott egy kicsit,de még Niall ölében,leültünk.Niall kezdett bele.
-Nekem Elisabeth a húgom.-mikor kijelentettem akkor leesett az állam.Niall és Ő testvérek???Hogyan???Miért nem ismertem????
-Miért tűntél el???-nézett bele mélyen a szemébe.
-Eltűntem???--kérdezte halkan Elisabeth.Nem kellett volna.Niall bedühödött.Nagyon..
-Nem tűntél el??-kiabálta a lány arcába,és haragosan,keményen nézett bele a húga szemébe.
-Nem...a-nem tudta befejezni,mert nem hitem el mit láttam.Niall kilökte a lányt a karjaiból és neki ütközött a falnak és megütötte.Niall soha sem szokott így viselkedni.Senkit sem ütött meg még.Soha....Pár perc múlva már kezdett lilás lenni az arca.A szőke fiú most fogta fel mit is csinált.
*Niall szemszöge ~
Mikor kiabáltam akkor nem ismertem magamra,mérges voltam,de akkor sem szoktam kiabálni.Mintha nem is én lennék aki irányítja a testem és a cselekedeteimet.Utána volt életem legszörnyűbb cselekedete.megütöttem azt akit szeretek.A testvéremet.Én megütöttem.Csak pár perc múlva láttam a pecsétjét.Lilás folt lett a kezem helyén ahol értem.Mikor felé nyúltam ő csak hátrált.
Fájt,mit tettem.Pont őt ütöttem meg.Miért van mindig velem,hogy akit szeretek,mindig elüldözöm magamtól??
*Elisabeth szemszöge ~
Megütött az akiért meghaltam volna.A testvérem.Az ütés helye égett.Fájt,nagyon.Mikor hozzám akart érni,nem akartam.Nem akartam,hogy hozzám érjen,hogy közöm legyen hozzá.Kifutottam a házból,nem érdekelt,hogy hol vagyok,csak ettől a háztól messze.Hallottam,hogy szólnak nekem ,de nem érdekelt.Az eső esett,nem érdekelt.
Átfagyottan ültem le a partra.Már nem esett az eső.Leültem és gondolkoztam.Mi a baj velem??Én Ki vagyok és Mi vagyok igazából??Semmit sem értek már.A forró könnyek záporoztak belőlem.Nem tudtam visszatartani.Fájt mindenem.Főleg a szívem fájt.A tetteknek mindig vannak következményei.Mindig.Most az a nagy űr még nagyobb lett.Még fájdalmasabb,keserűbb és fájóbb....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése