XII. fejezet ~Elmenjek vagy maradjak???

Elindultam a partól,meg kellett tudnom hol vagyok.Mert,haza kellett jutnom.Haza.Ahol senki és semmi nem vár,kivéve a magány.Az egyedüllét.Nem ismertem a környéket,de láttam egy erdőt.Gondoltam nem lesz semmi,ha be megyek,hisz én természetfeletti vagyok.Nem lehet semmi,nem érhet semmi meglepi.Nagyot tévedtem.Kit láttam?????
1867...A múltam töredéke......
Mikor épp mentünk volna anyával sétálni,belépett Melissa a legeslegjobb barátnő a világon.Mindig együtt voltunk.Sokat beszéltünk,a titkainkat megosztottuk.Tudta mi vagyok,és nem félt egy kicsit sem.Neki is volt egy titka,ő is olyan volt mint én.Sok mindent csináltunk együtt.Még a vadászatot is.Ő olyan volt nekem akár a vér szerinti testvérem lenne.Mindent megtettünk volna egy másért.
Vissza a jövőbe.
Mikor megláttam,hogy Ő az.Lesokkoltam.Ő meg elmosolyodott és már a karjaiban tartott és ölelt.
-Istenem végre megvagy!!!!!-mondta és lerogyott velem együtt a földre.Sáros volt,de nem érdekelt minket.Megint sírni kezdtem,megint előjöttek az érzelmek.
-Hol vagyok???-mondtam bele a nyakába.
-Nem messze a házadtól,ha jól tudom...-mondta és már felállt,de még mindig ölelt.
-Honnan tudod ,hogy hol lakom??-kérdeztem tőle mélyen belenézve a borostyán színű szemeibe.
-Megkérdeztem Niallt...-de ahogy kimondta a nevét,odakaptam a piros foltra az arcomhoz.Az állkapcsom megfeszült.Ezt észrevette Melissa is.
-Mi a baj??Gyere én tudom innen az utat,menjünk.Gyere itt parkolok nem messze.-eközben segített menni,a sok sírástól már legyengültem.Alig tudtam menni.Beültünk és síri csönd telepedett ránk.Mikor hazaértünk,vagyis hozzánk,és benyitottam....
Sötét volt mindenhol,felkapcsoltam a villanyt.
-Gyere elsőnek zuhanyozzunk le....van kettő fürdő.Az egyik ott van balra,menj be és mindjárt viszek be ruhát.-mutattam neki és én meg elindultam fel.
-Köcce..-mondta és adott egy nagy ölelést és egy nagy puszit az arcomra.Elindultam fel a szobámba és keretem egy kényelmes ruhát neki.Egy narancssárga bő pólónál maradtam és egy melegítőnacinál.Találtam olyan fehérneműt amit még nem hordtam és egy papucsot is.Gyorsan levittem és beadtam neki.
-Itt van a szekrényen.-mondtam és ki is mentem és bementem a saját fürdőmbe.Mikor levetkőztem nagy nehezen,beléptem a meleg víz alá.A testem bizsergéssel jelezte,hogy jól esik.Mikor kiléptem a fürdőből,gyorsan bementem a szobámba törülközővel.Gyorsan kivettem egy melegítőnadrágot,ami hollófekete volt,és egy super manes pólót.Gyorsan föl kontyoltam a hajam és megnéztem az arcom.Lilásan égett egy kéznyom.Gyorsan föltettem egy kis szempillaspirált és indultam le.Melissam már a kanapén volt.Mikor meglátott már ott is volt előttem és nézte,ahol megpecsételte a haragját Niall.
-Ki tette ezt veled és miért???-kérdezte és megölelt.
-Ni....Niall...és mert én nem hazudtam,de ő azt mondta,hogy igen.-és egy kövér könnycsepp gördült le az arcomon.
-Mit tett??????????????-kérdezte dermedten.

*Melissa szemszöge ~

Nem hittem el amit láttam.Az én erős és magabiztos barátnőm most ott állt az erdőben,egyedül és megtörten.Valami vagy valaki tönkre tette és lerombolta a körülötte magasló erős,vadrózsás falakat.Már régen kerestem őt,és most végre megleltem.Gyorsan a karomba zártam és sírt.Keservesen sírt....Mikor elindultunk csönd volt és láttam,hogy összezavarta valaki,valami.Mikor lezuhanyoztam én leültem a kanapéra és nem tudtam,hogy most mi lesz.De ahogy láttam,hogy egy kézlenyomat lilán látszik a jobb arcán,ledermedten.A szemében fájdalom és magány tükröződött.
-Ki tette ezt veled és miért???-és gyorsan a karomba zártam.Egyedül volt,és Niall miért nem volt itt vele??
-Ni....Niall...és mert én nem hazudtam,de ő azt mondta,hogy igen.-ledermedtem a név hallatára.Hogy tehette????Nem hittem el,de öleltem és itt voltam neki.Nem hagyom ezt a lányt megint összeomlani.Mikor már csak azt halottam,hogy egyenletesen szuszog,láttam,hogy nagyon lila a kéznyom.Nagyon mérges voltam arra a fiúra,Niallre.Hogy tehette meg  a testvérével???Betakartam egy pléddel Elisabethet és épp csöngettek.Kimentem és kinyitottam az ajtót.5 fiú állt kint és az egyikre nagyon mérges voltam.legszívesebben most akkorát lekevertem volna neki ,hogy elszáll hazáig,de visszatartottam ezt a késztetést.
-Mit kerestek itt???Főleg te ..-néztem dühtől fortyogó nézéssel a szőke fiúra.
-Elisabethez jöttünk...-mondta egy smaragdzöld szemű srác.
-Nem lehet,mert alszik...és nagyon kimerült és összetört.-mondtam az utolsót a kézlenyomat gazdájának.
-Kérlek...legalább hagy nézzük meg,hogy hogy van..ennyi.-mondta a répaimádó srác.
-De csak megnézitek..-és ezzel már rohantak be.Mikor beértünk Elisabeth álmában sírt.Reszketett hirtelen felkellt,mert Harry megölelte.Ő csak nézett ki a fejéből.Furcsa volt a szeme,üresség tükröződött benne.Meglepődtek a fiúk,de én még jobban.Nem az ő hangján,hanem valami férfias hangon így szólalt meg.
-Sziasztok,nem sokáig látjátok Elisabethet,mert az enyém lesz.Volt egy ajánlatom amit elfogadt.Megölöm és a szolgám lesz.Örökké....-ezzel hirtelen elhanyatlott.Harry a karjába zárta és ölelte.Sírt,ő tényleg szerette a lányt.Niall meg csak sírt,de aztán összeszedte a bátorságát és megölelte a húgát.Szorította,de Elisabeth nem kelt fel.Semmi életjelet nem adott.Megszűnt.....

XI.fejezet ~ Acél falak

Mindig én vagyok az akit bántanak.Bárhogy.Fáj nagyon ez,valaki mindig megtalálja a módját,hogy belém döfje a nagy kést,ahol a legjobban fáj.De,nem mindegy ki teszi.Nem mindegy ki forgatja bennem azt a tárgyat.Nem mindegy.Most aki megütött,az a vér szerinti testvérem volt.ŐŐŐŐ!!!!Miért tette??Velem???Mindig is szerettem és szeretni is fogom,de most betelt a pohár.Most már biztos,hogy nem fog érdekelni mit mond,mit tesz.Nem létezik az én világomban,nincs testvérem.Nincs senkim most már.Nincs családom.Olyan mintha nem is léteznék.Az arcom már égett,alig láttam a könnyektől,a szívem most már egy nagy és rettenetesen mély lyuk volt.A falaim amiket még erős bástyaként védett,ledőlt.A szívem már egy fekete lyuk.Tönkre tettek.Én nem ez vagyok,már nem.Mássá lettem.De,én akkor is küzdeni fogok az anyám gyilkosa haláláért.Ez az egyetlen életcélom,ami miatt még élek.Vagy az lenne a legjobb,ha megadnám magam neki??Örökre a szolgája lennék??Ő lenne a Teremtőm??Ezzel minden megoldódna??
Talán..,de csak akkor adnám meg neki azt az örömöt,ha már kevés van hátra vagy még akkor SEM.Nem fogom megadni neki annak az öröm szikráját.Nem..Küzdök az anyám miatt.Végzek vele minden áron.MINDEN ÁRON.Az anyám, emléke megérdemel ennyit tőlem.Legalább azt,hogy Ő érte küzdök.Tudom nem volt a legeslegjobb édesanya a világon,de Ő hozott a világra,Ő nevelt fel.Ő az anyám.Hiába tett,cselekedett bármit,Ő az anyám marad Örökre.Talán így kellene hozzá állni Niallhez???Talán...de az anyám nem vert,nem nyúlt hozzám egy ujjal sem.Mély lélegzetet vettem,visszanyeltem a könnyeimet, és arra összpontosítottam,hogy fagyjanak csak meg bennem.Fagyjon meg minden.Könnyek,érzelmek,emlékek,minden,ami eddig gyengévé tett az életben.Most már nem engedem meg magamnak,hogy megint valaki belém rúgjon és ott hagyjon egyedül.Minden között.Nem..Nem fogok senkinek megint örömet okozni,hogy összetörtem.Nem-nem,nem csináljuk ezt.Most már nem sima falak lesznek körülöttem,hanem acélfalak.Senkit és semmit nem engedek be.       

Körül néztem és láttam épp egy párt elmenni a park elején.A fájdalom nyila csapott belém.Miért nem lehet normális életem???Nekem épp egy olyan élet jutott ami a legrosszabb!!!!Nekem nem lehet normális életem..nem is lesz.

Utoljára megnéztem a vizet.Gyönyörű volt.A nap épp lemenőben volt.A víz csak a tűz színeiben táncolt.Utoljára még beszippantottam a friss levegőt,és elindultam az acélfalak mögé,ahonnan nem lépek ki és senki sem lép be.

X.fejezet ~ Ki vagy Te???

*Niall szemszöge ~

Nem tudtam mit érzek most.Már nagyon rég nem láttam a húgomat,nagyon régen.Egyszer csak eltűnt mindennel együtt.A bandából csak Liam,Zanh,Louis, és én ismertük.Harry nem.Ő akkor nem élt velünk.
Csak sírni tudtam ahogy most láttam azt az embert akire én FELNÉZTEM.Igen attól még,hogy ő a húgom,felnéztem rá.Olyan erős volt mikor anyukánkat megölték,nem mutatta milyen érzések vannak benne.Nem mutatta,de tudtam mit érez.Olyan volt mintha egy nagyon erős kapcson keresztül ami összeköt minket és eltörhetetlen volt,éreztem volna mindent ami átfut rajta.Mindent.Rajtam is átment az érzelem hullámai,de éreztem,mekkora erőt fektet bele,hogy ne mutassa meg,a fájdalmat,a keserűséget és ami legfőképpen átfutott rajta,az a lelkiismeret furdalás..Fájt mikor nem tudtam segíteni neki..Főleg akkor fájt mikor elment,szó nélkül.Most úgy nézett rám mintha nem is ismerne meg.De,utolsó erejével megszólalt,BÁTYUS....ez nekem leírhatatlanul jól esett.Tudta ki vagyok.Tudta.Gyorsan felvettem az ölembe és elindultam vele haza.Nem hagyhat itt,soha.Velem lesz most már.Nem hagyom megint el és fájdalom közt.Nem segítettem neki legyűrni ezt,de nagyon bánom,biztos ez miatt ment el..Én miattam... 

*Elisabeth szemszöge ~

Csak a feketeséget láttam.Hideg volt és mély.Körülölelt.Mint egy lepel,egy nagy és fekete lepel.Utoljára még éreztem a bátyám sűrű és forró könnyeit.Az arcomon folyt végig.Mielőtt körbeölelt volna a feketeség mélységes leple,éreztem az örömöt.Láttam a bátyám akit legalább több évtizede nem láttam.Nem tudtam miért nem láttam a bátyámat,arra emlékeztem,hogy apám csinált velem valamit..Vagy ,vagy ,vagy mi is történt???De nem volt időm ezen gondolkozni,mert meghaltam.

*Harry szemszöge ~

Haza indultam,nem tudtam ki ez a lány,de kiderítem.Mikor beléptem az ajtón,megcsapott a vér fémes illata.Megijedtem,hogy valaki megsérülhetett,gyorsan rohantam be a nappaliba ahonnan jött a szag,majdnem elestem mikor megláttam,ki sérült meg.
-Elisabeth!!!-rohantam hozzá,de Niall sírva ölelte az elernyedt testét.Megfogtam a kezét,ami hideg volt akár a jégcsap.Mi történhetett???Hogy kerül ide Elisabeth??Honnan ismerik??Niall miért sír??
-Mi történt????-nem tudtam semmit.Semmit.Mindenki rám nézett,de senki sem válaszolt.Az a síri csönd telepedett ránk,ami bajjóslatú volt.Hirtelen az egész szobában lehetett érezni a varázslat bódító szagát.Mindenhol.A döbbenet látszott rajtunk mikor a lány teste fényleni kezdett.Mintha a saját csillaga lenne.Aztán hirtelen kialudt a fény.Még mindig dermedten néztük,ahogy megmozdul Elisabeth keze.A szeme lassan kinyílt.Lassan felült,de megijedt mikor meglátott minket.
-Nyugi Elisabeth!!!-mondta Niall megnyugtatóan.
-Niall???-kérdezte nagyon félénken és remegő hangon.Niall elmosolyodott és odament megölelte a lányt.Ő meg szorosan ölelte,mintha az életébe kapaszkodna.Nagyon sírt a lány.
-Nyugalom Elis.....nincs semmi baj..itt vagyok-csitította a remegő lányt.
-Nem értek semmit...-jelentettem ki és leültem a földre.Össze voltam zavarodva nagyon.Mi köze van Niallnek a lányhoz??Mi történt és miért véres az egész lába??Ki Ő igazából és Mi Ő???De,semmit sem tudtam,semmit.
-Mindent a maga idejében..-Zanh jött oda hozzám és neki is vörös volt a szeme a sírástól.Mikor Elisabeth megnyugodott egy kicsit,de még Niall ölében,leültünk.Niall kezdett bele.
-Nekem Elisabeth a húgom.-mikor kijelentettem akkor leesett az állam.Niall és Ő testvérek???Hogyan???Miért nem ismertem????
-Miért tűntél el???-nézett bele mélyen a szemébe.
-Eltűntem???--kérdezte halkan Elisabeth.Nem kellett volna.Niall bedühödött.Nagyon..
-Nem tűntél el??-kiabálta a lány arcába,és haragosan,keményen nézett bele a húga szemébe.
-Nem...a-nem tudta befejezni,mert nem hitem el mit láttam.Niall kilökte a lányt a karjaiból és neki ütközött a falnak és megütötte.Niall soha sem szokott így viselkedni.Senkit sem ütött meg még.Soha....Pár perc múlva már kezdett lilás lenni az arca.A szőke fiú most fogta fel mit is csinált.

*Niall szemszöge ~

Mikor kiabáltam akkor nem ismertem magamra,mérges voltam,de akkor sem szoktam kiabálni.Mintha nem is én lennék aki irányítja a testem és a cselekedeteimet.Utána volt életem legszörnyűbb cselekedete.megütöttem azt akit szeretek.A testvéremet.Én megütöttem.Csak pár perc múlva láttam a pecsétjét.Lilás folt lett a kezem helyén ahol értem.Mikor felé nyúltam ő csak hátrált.
Fájt,mit tettem.Pont őt ütöttem meg.Miért van mindig velem,hogy akit szeretek,mindig elüldözöm magamtól??

*Elisabeth szemszöge ~

Megütött az akiért meghaltam volna.A testvérem.Az ütés helye égett.Fájt,nagyon.Mikor hozzám akart érni,nem akartam.Nem akartam,hogy hozzám érjen,hogy közöm legyen hozzá.Kifutottam a házból,nem érdekelt,hogy hol vagyok,csak ettől a háztól messze.Hallottam,hogy szólnak nekem ,de nem érdekelt.Az eső esett,nem érdekelt.
Átfagyottan ültem le a partra.Már nem esett az eső.Leültem és gondolkoztam.Mi a baj velem??Én Ki vagyok és Mi vagyok igazából??Semmit sem értek már.A forró könnyek záporoztak belőlem.Nem tudtam visszatartani.Fájt mindenem.Főleg a szívem fájt.A tetteknek mindig vannak következményei.Mindig.Most az a nagy űr még nagyobb lett.Még fájdalmasabb,keserűbb és fájóbb.... 

IX.fejezet ~ Bátyus.....

Más vagyok.Mássá tett az ellenségem.Nem vámpír vagyok,hanem alakváltó,de még érzem a vámpír énem énjét,de mégis alakváltó lettem.A fülembe hallottam még a hangját ami beindította a fejemben a vészcsengőt.
"Ez csak a kezdet...kezdődik a harc.."
Most fogtam fel igazán mibe mentem bele tinifejjel.A halálba,nem is mert Őt majd szolgálni,a POKOL lesz.Mibe mentem bele ÉN???MIBE??Normális lény/ember nem ment bele volna.De,én nem a normálisak közé tartozom.Amúgy is különc voltam,most meg megmutattam magamnak és mindenkinek,hogy tényleg KÜLÖNC vagyok.Bevallom őszintén féltem ettől az alaktól,féltem.Nem is,mert rettegek.Nem lehet leírni milyen érzelmeket vált ki belőlem,rosszat,de mégis olyan érzésem van,mintha ismerném.Mintha az agyam eldugott kis helyében,mégis tudtam volna ismerem ,azon kívül,hogy mielőtt kegyetlenül és hideg gyilkossággal megölte az anyámat.A gondolataimból most Jacob zökkentett ki.
-Elis jól vagy????-nézett bele a szemembe és megölelt.Hirtelen megdermedt.Érezte a meleget ami csak úgy sugárzott belőlem,pedig tudta ,hogy én hideg bőrű vagyok.Belenézett a szemembe és még jobban látni lehetett a sárgás szemében,a döbbenet szikráját.Láttam a szeméből,hogy a tekintetem is megváltozott.
-Gyorsan gyere..-mondta miközben megfogta a kezemet és elindultunk szinte futva,az autóhoz.Én beültem és egy pillantással még megdicsértem Harryt,akibe beleszerettem.Ő meg mélyen belenézett a szemembe.

*Harry szemszöge ~

Nem tudtam mi van velem.Mit érzek igazából??Mit??Nem tudom,de nem tudom Elisabethet kiverni a fejemből,de nem is akarom.Hirtelen az iskola bejáratánál megtoppant és nagyon nézte az erdőt.Hirtelen láttam a pajzsán,hogy megváltozik.Most már csak az alakváltó tiszta,és erős energiáját,ami rettentően erős volt,éreztem.Bizsergés futott át a testemen.A varázslat édes-mézes illatát is megéreztem,és hirtelen láttam mit néz a lány.Egy alak volt ott.Egy fehér maszkos férfi,akit ismertem.Ő a célpontunk.Őt kellet megölni.De,eltűnt....
A lány még megdermedve nézte az erdőnek azt a részét,ahol előbb még a célpont volt.Van valami köze ahhoz???Mi történt a lánnyal??
Muszáj volt kideríteni,de hirtelen elindult egy fiúval aki azt hiszem jó barátja volt,é utoljára rám nézett a lány.A tekintete vadállatias volt.Mintha felfalna engem most azonnal,de megláttam azt a szikrát a szemében,félelem vagy elzárkózottság??Nem tudom...de eldöntöttem kiderítem Ki és Mi ez a lány,meg akarom Őt ismerni minden áron.

 
*Zanh szöge ~

Épp kaptunk egy telefont,hogy a célpontunk az erdőben van.Gyorsan lementünk és összeraktuk a fegyvereket.Mikor odaértünk éreztük a varázslat tömény,erős édeskés szagát.Meglepődtem,mikor egy szőkehajú lány suhant el sebesen,nem ember volt.Utána eredtünk.Sikerült megsebesíteni a jobb lábát,de nem adta fel futott és még sikított is.Nem értettem ezt miért síkit.Hirtelen megállt egy nagy  mezőn,mi nem támadtunk.Láttuk,hogy szinte ömlik a lábából a vér.Különleges illata volt neki.
-Niall,nézd meg a pajzsát.-mondtam és ere a lány megfordult.Niallben megfagyott a vér.
-Én...tud..tud..tudom ki..őő..-nyelt egy nagyot és a lány majdnem összeesett mikor,Niall odaszaladt és megfogta.Az arcán sűrű könnyzápor gördült le.Ki lehetett??Aki ennyire fontos volt neki??
Hirtelen odamentünk és láttuk,hogy a lány hasonlít Niallre.uram atyám Ő Elisabeth!!!Jézusom és mit tettem vele??Amilyen gyorsan csak tudtam átöleltem.Kiskorunk óta ismertük őt,de egy idő után nem tudtunk róla semmit.Hirtelen eltűnt az apjukkal együtt.Niall mindig magát okolta ez miatt,kerestük,de mintha a föld nyelte volna el.Sehol nem volt.

*Elisabeth szemszöge ~

Miután Jacobnek elmondtam mindent,elfutottam.Olyan érzés lett úrrá rajtam,hogy oda kell mennem a suli melletti erdőbe,mert így megtudok valamit a múltamból.Valami nagyon fontosat ami most sorsdöntő pillanat lesz.Hirtelen négy fiatal fiú kezdett utánam futni,és nem voltak lassúak.Olyan ismerősek voltak,de nem érdekelt,azonnal elvetettem ezt a gondolatot mikor az egyik megsebezte a lábam.Vérzett nagyon,de futottam.Mentem előre,de hirtelen megálltam,megfordultam és láttam az egyik sír.És beugrott kik ők...... De, már csak a sötétséget láttam,utolsó erőmmel megszólaltam.
-Bátyus...-csak ennyire tellett mert már körülölelt a sűrű sötétség leple,amiből nem tudtam megszabadulni.
 

VIII.fejezet ~ Meglepetés

Féltem önmagamtól, féltem az élettől, tőle is féltem.Az emberek nem hiába akarnak felejteni. Nem hiába menekülnek az emlékeik elől, a rossz pillanatok elől, a kínos incidensekből. Hiszen félnek. Félnek saját maguktól. Attól, akik lettek annak a bizonyos rossz dolognak a következményeképpen. Elakarják temetni a fájdalmat, az őket marcangoló, mélységes hiányt és kellemetlenséget, mely elől talán nem is képesek menekülni. Mert nincs kiút számukra. Mert valamit meg kellett tanulniuk az által, hogy történt velük valami, ami az egész életüket felforgatta akár jó, akár rossz értelemben. Emlékezniük kell rá, hogy tanulhassanak belőle, hogy erősebbek legyenek tőle. Erre csak azután döbbentem rá miután megismertem Harryt.Ő az életemben az egyetlen jó dolog ami történt velem.Végre boldog voltam most az egyszer.De,magamat még nem fogadtam el,szerintem nem is fogom.Nem lehet egy ilyen szörnyeteget szeretni,akármit teszek,akármit csinálok én szörnyeteg vagyok és leszek,ÖRÖKRE.Ez ellen senki és semmi nem tehet semmit,még én magam sem.Soha nem akartam volna ezt az életet,nem vágytam volna,de mégis örülök,hogy az vagyok ami vagyok.Mert ez által megismertem azt a fiút aki iránt mély érzelmeket táplálok,és élek.Most a világ nem orkán utáni kegyetlenül szétmarcangolt hely,hanem egy kellemes napsugár.Ő megváltoztatott mindent.Már nem vagyok az aki voltam,de szörnyeteg maradtam.A gondolatomból Emma zökkentett ki.
-Hahó Elis..kicsöngettek és mehetünk hozzánk.-mondta és Jackkel furcsán néztek rám.
-Oké.-mondtam előre merengve.Mintha nem is én lennék.Gyorsan felvettem a kabátom és elindultunk.Mikor kiértünk a suli bejáratán,furcsa érzésem támadt.Hatalmas erőt éreztem magam körül.A testem melegebb lett,mintha a testem belülről a nap lenne ami melegít.A szívem dobogott,és éreztem a vérnek zúdulását az ereimben.Minden szervem megvolt,a hallásom még éles maradt,a szaglásom sokkal jobb lett,a látásom másabb.Megtorpantam.Mi történik velem?????A levegőt szinte ittam.Nem értettem semmit.Az erdő felé néztem,és megláttam anyám gyilkosát miközben gúnyosan elmosolyodott.A fülembe éreztem a levegővételét és a hangját:
"Ez csak a kezdet...kezdődik a harc..."

VII.fejezet. ~ A maszk lekerül

Egész nap nézett,de nem jött oda,nem szólt hozzám.Olyan volt,mintha csak engem látott volna,senki mást.Mintha kiszemelt lennék,mintha a rengeteg gyönyörű rózsaszálból engem választott volna.A legsötétebbet,ami egy eldugott helyen növekedett,az árnyékban.A szirmai ólomsúlyként hullottak le róla.Szinte halott volt,de mikor rám nézett,élettel teli lettem.Mintha nem is az a halott növény lennék,hanem a legszebb,a legerősebb és a legkülönlegesebb rózsa a világon.De,nem mutathatom meg mit érzek iránta.
Mindennap felkerül egy maszk az arcomra.Elbújok,mindentől és mindenkitől,de mégis semmitől és senkitől.Szinte még apám előtt  rajtam van.De,mikor rám nézz Harry,önmagam vagyok és szerte foszlik minden réteg.Az apám most már nem lányaként néz rám,hanem mint egy kulcsra.Ami egy titkot őriz,az anyám halálának a kulcsa.Egy kulcs lettem a szemében,nem a lánya.A szívemben az űr még nagyobb lett.A gyász,a keserves fájdalom,a kín amit minden nap minden percében átélek és a lelkiismeret furdalás tölti ki azt a mély és fekete űrt.Nem létezem a szemében,akár ha sűrű ködbe lennék burkolózva a szeme előtt.A család ami eddig legalább egy keveset volt velem,most szertefoszlott.Régen  kiskoromban mindig vidáman jelentette ki,hogy a lánya vagyok.Ölelt és szeretett.Rengeteget nevettünk és titokzatosan mindig előkerült egy ajándék.De ez a múlt.Most nem ezt az évet írjuk,nem a múltban élünk.Nem lehet a múltban élni,mert felemészt.Mindig a jelen a fontosabb.
Sokszor ezek a kérdések tolonganak bennem amikor meglátom az apámat.Milyen lehet a Karácsony az örömmel és a családdal??Milyen lehet amikor testvéred van,akire vigyázni kell vagy aki felnéz rád,vagy akire TE nézel fel??Milyen lehet..
Bárcsak még egyszer átélhetném ezeket...
1867..a  múltam töredéke..  
Éppen a bálra készülődtem,mikor édesanyám betekintett.Már csak a hajam maradt,amit a szobaleány göndörített be.A ruhám nagy abroncsos volt és pánt nélküli.Vajszínű volt az egész és a mell részén gyöngyök és kristályok ékesítették.Az alja nagy volt és tűr,a sminkem kiemelte a tengerkék szememet.Már indultunk volna amikor ugye édesanyám betekintett.Egy nagy bársonydoboz volt a kezében,ami királykék volt.Odaadta és kinyitottam,megdöbbentem mikor megláttam.Egy gyönyörű nyaklánc volt benne amin egy könnycsepp formájú medál csüngött a közepén.A medál egy swarovski kő volt ami igen ritka volt.Nagyon nehezen lehetett beszerezni.Nagyon szorosan megöleltem.
Miután megérkeztünk,segített apám nekem és anyámnak kiszállni.Mindenkin erős színű ruhák voltak,csak rajtam volt világos árnyalatú ruha.De,nekem meg nem volt legyezőm,mint a többinek.Mindig eltakarták az arcukat,ha egy olyan férfi nézett rájuk aki igen tekintélyes,vagy hozzáillő volt.De,én ezt utáltam.Mindig szaladtak a barátnőihez és elfecsegték ki és hogy nézett rájuk.Utáltam.Talán ezért is  voltam mindig különc.Sosem barátkoztam senkivel,főleg nem ilyen lányokkal.Mindig is különc voltam,mondjuk nem tehetek róla.Apám és anyám mindig másra hagytak,mindig a mamámmal voltam.Neki voltak fiai akikkel voltam egész nap mikor lekenyereztek a szüleim nekik.Mindig is a harc vonzott.Imádtam a küzdést.
Mikor beértünk a gyönyörű terembe,anyám és apám már elküldtek a többi lányokhoz,e én nem oda mentem hanem egy külön kis sarokba.Kevesen voltak ott és én csak néztem kik mennek ki-be.Egyszer egy szőke hajú,gyönyörű smaragd zöld szemű és magas,izmos fiú lépett be a terembe.A lányok kacéran néztek rá és nevetgéltek,de ő mintha keresett volna valakit,nézett körbe.Egy pillantásra sem méltatta őket.A végén rám esett a pillantása és egy nagy mosoly terült szét az arcán.Felém vette a lépteit.A lányok irigykedve néztek rám.
-Jó estét-hajolt meg előttem és kézen csókolt-Kit tisztelhetek Önben??-miközben még szilárdan álltam a tekintetét,észrevettem,hogy a keze hideg.Nem meleg,mintha nem lenne testhője.Lehet,hogy beteg?
-Elisabet Doyle.-mondtam érzelemmentesen.
-Én Stefan Horte.Lenne kedve egy tánchoz??-a szemében csak úgy ragyogott a vágy és a remény.Nem tudtam mire vélni.
-Ezer örömmel.-és indultunk a tánc térhez.Nem tudtam,hogy ennek az úriembernek van egy démoni oldala.Ő a Teremtőm.Én meg beleszerettem,Ő volt aki kiégette belőlem a szerelmet és a szeretetet.Onnantól fogva,hogy megváltoztatott más lettem.Erősebb és falakkal védve voltam.Ő volt az aki ÖRÖKRE megváltoztatott MINDENBEN......

VI.fejezet ~ Még is mit keres itt??

Miután visszatértem a szobámba,akkor uralkodott el rajtam a félelem.Az apám élete és mindenkié a kezemben van.Az én kezemben.De,mégsem félek,mert tudom,hogy mindent megteszek amit tudok.Nem hagyom,hogy Ő nyerjen semmiképpen sem.Akkor minden elveszne.Minden.
Elmentem gyorsan a zuhanyzóba és lesikáltam a vért és a ruhát kidobtam a szemétbe.Jól esett a meleg víz és a kedvenc tusfürdőm együttes hatása.Az illat ami terjengett a fürdőben az a vérszag és vanília illat volt.Furcsa párosítás,de nem érdekelt.Mindenhol lemostam magam és átöltöztem a pizsamámba,ami egy csipkés és selyem hálóing volt.Imádtam az anyagát és a térdemig ért.A hajamat is megmostam.Vizes hajjal és tisztán kerültem be az ágyamba.Holnap korán kelek hisz attól még,hogy természetfeletti lény vagyok,még kell járnom iskolába.
Egész éjszaka nem aludtam,mondjuk fáradt sem voltam.Gyorsan elmentem lefürödtem és felvettem egy sötét színű farmert,ami csőnadrág volt,egy kötött bő,vajszínű hosszujjút,egy barna táskát és egy kötött sapit,és ez mellé a kedvenc napszemüvegemet ami olyen pilóta szemüveg volt.Ez mellé egy magassarkú ami barna volt és mentem is le.
Imádom ezt az összeállításomat.Gyorsan még fölvettem egy fekete bőrdzsekit.Gyorsan feltettem egy kis natúr sminket.A hajamat elengedve hagytam és elindultam a garázsba.Beültem a fekete sportkocsimba és elindultam a suliba. Mikor a parkolóba értem odaszaladt hozzám az egyik legjobb barátnőm,Emma:
-Tudod ki lesz az új osztálytársunk???-kérdezte és szinte táncolt örömében.
-Nem, ki??-kérdeztem agyon kiváncsian,ki lehet az akiért ennyire oda van Emma.Mikor beértünk a suliba megöleltem a másik legjobb barátomat.Nekem alig van  barátom,igen.Itt sem engedek senkit magamhoz közel,kivéve Emmát és Jacobot.Őket akkor ismertem meg mikor ideköltöztem,vagyis tíz éve ismerjük egymást.Tudják mi vagyok és előtte rettegtek tőlem,de utána elfogadták mikor megmentettem őket egy súlyos autó balesettől.Onnantól kezdve semmi sem állhatott a barátságunk útjába.
Ledermedtem mikor elém tárult az aki ide fog járni.A szívem érte dobogott,féltem meg fogja látni ki vagyok.Maszk nélkül meglát.Nem lehet.Nem ismerhet meg.A lányok csak körülötte forogtak,a nyálukat folyatták érte és nézték.De őt ez nem izgatta.Körbe körbe nézelődött,mintha keresett volna valamit vagy valakit.
-Harry Styles.-mondtam és Emma szinte táncolt.A szemüveg szerencsére rajtam volt.Nagyon örültem neki és annak is,hogy a sapkám is védelmezett a kíváncsi szeme elől.Megcsörrent a telefonom,megnéztem ki az és:Harry volt.
-Bocsi Em mindjárt jövök oké??-mondtam és válaszra sem hagytam méltatni,elindultam a WC-be.Bementem és üres volt nagy megkönnyebbülésemre.
-Igen??-mondtam bele a telefonba álmosan.
-Szia Elisabeth,őő te jársz iskolába??-kérdezte és hallottam,hogy szidja magát a furcsa kérdés miatt.
-Igen miért??-kérdeztem nevetve.
-Mert,most mondta a menedzserem,hogy kéne járnom egy nyelvi tanfolyamos osztályba és itt Londonban van a legjobb,és az egyetlen iskola.Most épp itt vagyok.Te épp nem ide jársz??-kérdezte én meg nem tudtam mit mondani.A szívem igent mondott volna neki,de az agyam nemet.Két tűz között voltam,de a végén a szívem mondta ki.
-De...-mondtam és máris éreztem az ujjongást a hangjában
-Szuper,ne fed föl magad,én kitalálom majd ki vagy.Oké??-mondta és titokzatosan csengett.
-Hajrá...-mondtam neki és letettem.Nem hittem el ,hogy pont én fogom ezt játszani.Detektíves játék.Hmmm....azért el leszek én ma.Mikor kiléptem a mosdóból egyből megrohamozott Emma és Jacob.
-Te ismered az új fiúd,mert a telefonba a te nevedet mondta és te is épp nem szem előtt voltál.HMMM???-nézett vidám szemmel a barátnőm de Jacob szemében valami szomorúságot láttam.
-Látásból és egy keveset beszéltem vele..ennyi-nem akartam semmi be bele keverni őket.
-Majd mesélj suli után oké??Elmegyünk hozzám anyáék úgy sincsenek itthon.-és ezzel kézen fogva mentünk be a terembe.Nekem a terem most pokolnak számított mikor beléptem.Nem számítottam volna erre....lefagytam az ajtóban.......
Harry ült abban a padban ami előtt ülni szoktam.Most meglátja ki vagyok.Gyorsan leültem és égetően éreztem a tekintetét a hátamba.Bejött a tanár és síri csönd lett.Emma like kézjelét láttam csak,na meg a többi lány irigykedő pillantásukat.

*Harry szemszöge ~

Nem bírtam aludni,még mindig nem tudtam kiverni a fejemből a lányt.Ő az egyetlen lány akibe tényleg szerelmes vagyok.Bevallom.A lány a fejembe vésődött.Lehetetlen kiverni,de nem is baj,nem akarom kiverni a fejemből.
Reggel telefoncsörgésre ébredtem.Mikor felvettem meghallottam,hogy a menedzser volt és azt akarja,hogy menjek suliba mert nem tudok németül,de a többiek meg igen.Ezért iskolába kell járnom.Megnéztem a sulit és az osztályomat.Egy Elisabeth nevű lány járt oda,nem volt kép róla ,de volt egy érzésem ,hogy ő lesz az.
Mikor beértem a lányok ezrei jöttek oda hozzám képért,fotóért,mwg ilyenek.Még az egyik azt akarta,hogy csókoljam meg,meg azt hogy vegyem feleségül.Igazából ne érdekeltek,sem a tanulás,engem a lány érdekelt nagyon.Láttam egy sportkocsit ami fekete volt.Egy lány szállt ki belőle és tudtam,hogy ő az.Ne akartam rögtön letámadni semmivel.Nem akartam,hogy tönkre tegyem ezzel az életét.Riporterek tömgelege meg ilyenek.Így aztán felhívtam és ő meg bement a mosdóba.Most már biztosra mentem és amikor beléptem a terembe gyorsan elfoglaltam egy helyet.Mikor bejött és elém ült örültem.Egész órán néztem őt,a haja még mindig gyönyörű volt.Megint éreztem azt az erőt,még friss volt,de éreztem.Erős volt nagyon,de még mindig nem tudtam,hogy mi ő.De,az arca így is gyönyörű volt,akár egy festmény. 

V.fejezet ~ A fenyegetés

Fájt a fejem.Nagyon fájt.Visszaemlékeztem mi történt tegnap.A helyes smaragd színű srác elvitt egy randira.Egy piknikre ami egy gyönyörű mezőn volt,este a hold fényében.Megtörtem.....Kiadtam mindent,anyámról,de arról nem Mi vagyok és Ki vagyok.A fiú pedig csak ölelt és mondta nem az én hibám,bátor vagyok.De,amit sok év után felépítettem magam körül falakat,vastag falakat ami áttörhetetlen volt,ledőlt akár a kártyavár.Egy vicces és göndör,barna hajú srác,akinek a smaragd színű szemébe csak úgy fénylett a huncutság,ledöntötte.Nem hittem volna,hogy velem megtörtént,pont én törtem meg és pont előtte.Erős érzelmeket éreztem iránta,de nem engedhettem meg magamnak,hogy meg is mutassam.Nem szabad.A maszka mögé kell bújni.Szükségünk van titkokra,ahogy mindenkinek van egy nagy titka.Mindenki titkol valamit,ahogy anyám titkolta az életét előlem.(ezt majd a következő részben tudjátok meg)
Csak azok érezhetik meg szívünk titkait, akiknek a szíve úgyszintén titkokat rejt magában.Nekem van titkom és van akivel megosztottam,de nem tudom mit érez.Futó kaland,szerelem első látásra vagy  játszik egy ideig és elmegy,ahogy eddig mindenki.Anyám is csak itt hagyott,nem tehetett semmi ellene,de akkor is,itt hagyott.Abban a rettentően nagy és mély űrben ami bennem van már több éve,most nincs az a síri csend.Ott van Ő.Még friss seb,de begyógyulhat,de nem engedhetem meg magamnak,hogy elmondjam mert megutál ami vagyok és aki vagyok.Ez a srác lerombolta a falakat,úgy hogy nem okozott fájdalmat,eddig.Megtalálta a vadrózsákkal eltakart kiskaput.Belépett és nem tudom meddig marad.Meddig kísért a göndör haja amibe legszívesebben beletúrnék,a gyönyörűen ívelt ajkai akár a görög szobroké és a smaragdzöld huncutan csillogó szemei.Rabul ejtett.De,elmegy ahogy mindenki.Elmennek és üresség lesz a helyükön.Hisz ki képes egy olyant szeretni mint ami én vagyok.SENKI.Én mindig is egyedül maradok a pokolban.Nem szabad senkit magamhoz engedni,mert vagy nekem lesz fájdalommal teli élmény megint,vagy MEGHAL.Veszélyes életet élek,nem egy leány álom,de én szeretem minden veszély ellenére.Mégis néha elgondolkozom.Milyen lehet embernek lenni??Milyen??Milyen lehet az élet rózsaszín ködben??Milyen lehet az élet veszély nélkül??Vagy akár védtelenül??Milyen lehet arra kelni,hogy a kedvesed a kedvenc reggeliddel vár??Vagy akár egy csókkal??Ölelő karokban menedék  minden és mindenki elől??Én sosem tudom meg.Nincs visszaút.Ez a sorsom,és elfogadtam,de vágyakozom ás álmodozom.Régen éltem emberi életet,nagyon régen.Már nem is emlékszem milyen volt,csalódásokkal a szívemben,hamis szerelemmel amit irántam éreztek és fájdalommal,kínnal teli volt.Mégis vágyakozom rá,hogy legalább egy percre visszakaphatnám őket.Régen mindenki összetörte a szívem,de én túlléptem rajtuk, mégis ami a határt meghúzta az-az anyám halála volt.Itt hagyott.Tudom nem tehet róla,de itt hagyott.Amit régen építettem falakat összedőltek és nem lehetett őket visszaépíteni.
Ránéztem az órára és hajnali kettő volt.Az utolsó emlékek megrohamoztak.A fiú közelsége ami leírhatatlanul jó volt,hazahozott és letett az ágyamra.Megpuszilt a puha ajkaival és egy darabig nézett.Aztán csak papírzörgést és tollírást hallottam.Elment.Felkeltem és rajtam volt a maszk.Bízott bennem.Elmosolyodtam.Nem értettem ezeket a reakciókat amiket kiváltott,hacsak rágondolok.Gyorsan felkapcsoltam a villanyt és elolvastam a férfias kézírást:

Kedves  Elisabeth!

 Remélem azért tetszett ami történt ma.Nagyon sajnálom,hogy a kérdésemmel felzaklattalak.Nem ez volt a szándékom,sem a célom.Remélem még ezek után szeretnél velem találkozni.Nem muszáj estét velem tölteni csak legyél velem.Én annak örülnék,ha velem lennél.A telefonszámomat tudod és én is a tiédet.Én keresni foglak.

Sok szeretettel:

Harry Styles

 Éreztem egy kis bizsergést a hátamon.Odamentem a tükörhöz és megnéztem.Nem hittem el amit látok.Egy leopárdminta futott a nyakamtól egészen a lapockám aljáig egyre vékonyodó csíkban ,ami girbegurba volt.Az utolsó folt arany színű volt.Mégis hogy került oda???????Hogy??????Nem tudtam a választ.Mostanában sok mindenre nem tudtam válaszokat adni.Mi történik velem??Hirtelen rám tört az elviselhetetlen éhség.A vámpírfogaim kimeredtek az állkapcsomból élesen és hosszúan.Az alsó ajkam aljáig ért le,pedig nem ilyen hosszúak szoktak lenni.Vérhez kellet jutnom,mert ölni fogok.Amiben voltam elmentem az erkélyhez és leugrottam.Zajtalanul értem földet és futottam az erdő felé.Hirtelen megtorpantam és egy nagy,erős pumát láttam meg.Épp várta a prédát,ahogy én is.Nem is várta,hanem figyelte és az ÉN VOLTAM.Éreztem a hirtelen jött varázslat édes-mézes illatát.A puma szemei fénylettek,de nem természetesen,hanem furcsán.Ő nem egy közönséges állat volt.Támadópozícióba helyezkedtem és rá vicsorogtam ezzel jelezve,hogy megláttam és kész vagyok.Ebből a harcból egy győztes kerülhet ki,nem több.Nem várt mást,rám vetette magát.Én gyorsaságomnak köszönhető elővettem a tíz cm hosszú,ezüstkést és beledöftem.A szemében a döbbenet szikrája látszott és a düh tüze.Neki lökött a nagy mancsával  egy fának,ami nagy reccsenéssel repedt ketté,ahol találkozott velem.Ezzel nem lehetett engem a földbe tiporni.Felálltam és ütöttem belé egyet,Ő messzebbre repült és én nem vártam meg míg felkel.Hanem mielőtt feleszmélt volna,hogy ott vagyok , elválasztottam a fejét a testétől.Csak úgy ömlött belőle a zamatos,meleg folyadék.Rubinvörös folyadék nekem olyan volt akár az embereknek a levegő vagy a víz.Meghalnék nélküle.Ez az életelemem.Beleharaptam a halott alakváltóba.Megnyugtató érzés volt amikor a meleg és sűrű folyadék lecsörgedezik a torkomon.Már nem marta az állkapcsomat az az éhség.Magamra néztem.Véres voltam rettenetesen.A gyönyörű vajszínű tűr szoknyám most véresen tapadt a lábamhoz,ahogy a farmeringem.De,jól éreztem magam végre.Ezt a percet egy taps vetett végre.Egy fehér maszkos,széle vállú alak lépett elő az erdő árnyékából.A köpenye ugyanolyan királykék volt mint amikor utoljára láttam.Olyan volt mint az éjszaka leple lenne.Gúnyos mosolyra húzta a száját.

-Újra találkozunk kedvesem.-mondta nyájasan,de a szeméből nem épp a kedvesség sugárzott,hanem a sötét hideg.Düh áradt szét a végtagjaimban,köpni tudtam volna tőle,de nem tettem,vicsorogtam.

-Látom nem volt gondod egy alakváltóval.Pedig igen erős volt.Erősebb és rafináltabb vagy mint hittem.-én meg nem köszöntem neki,nem érdekelt mind mond,hacsak nem a feladatommal volt kapcsolatos.

-Az ajánlat még mindig érvényes gyönyörűm.Remélem nem felejtetted el.-mélyen a szemembe nézett és mintha az érzelem halvány szikráját láttam volna azokban a sötét szempárban,de képzelődtem,mert azok a szempárok csak hidegek és mély sötétségbe burkolóztak.

-Tudom.-vicsorogtam még mindig támadópozícióban.

-Remélem is..-és ezzel eltűnt.

A harc kezdetét vette.A kezembe lett helyezve mindenki élete,itt dől el ki győz.Vagy a jó győzedelmeskedik,vagy a Föld sötétségbe burkolózik.Örökre....   

IV.fejezet ~ Hol vagyok???

Nem tudtam mit érzek,de az biztos volt,hogy a szívembe véste magát a lány.Nem tudom Ki.Nem tudom Mi Ő,de nem érdekel.A szívnek nem lehetett diktálni.Az arcába hullott egy két kósza  hajtincs,félresöpörtem,selymes volt a bőre,a tapintása.Vékony volt,törékeny,mint érzelmileg.Mégis úgy állt a dolgokhoz,hogy nem lehetett volna megmondani mennyire széttört,olyan mintha acélból lenne,de közben meg gyenge mint a harmat.A haja hosszú volt és hullámos,ugyanolyan puha érintésű volt,akár a bőre.Az ajkai teltek voltak,olyan mint a rózsaszirom lenne.A maszkja  hollófekete volt és csipkés anyagú.Kísértés fogott el,hogy levegyem ami eltakarta gyönyörű bőre negyedét,de nem tettem a lány miatt.A sűrű könnyzápor amit nem rég engedett előengedni, most rászáradt az arcára.Elővettem egy zsebkendőt és letörültem.Megmozdult és megremegett az alsó ajka.Megsimogattam az arcát és bele suttogtam a fülébe:
-Itt vagyok és nem engedlek el.-egy puszit adtam az arcára és igazat is mondtam.

*Elisabeth szemszöge ~

Kiadtam magamból mindent.Nem tudtam magamba tartani.Félek!Félek!? Nem kifejezés! Egyenesen rettegek! Hogy pontosan mitől? Én magam sem tudom. Egyszerre mindentől és semmitől, magamtól és másoktól. Mintha minden, amit hosszú évek alatt felépítettem magamban összedőlt mint egy kártyavár ha fúj a szél, mintha a hatalmas téglafalak, melyeket már a vadrózsa is körbefutott összedőltek volna, s noha tisztában vagyok vele, hogy ma reggel még ezt akartam, most mégis félek. És nem tudom megfogalmazni saját magamnak sem, hogy mitől rettentem meg, elvégre tisztába vagyok vele,hogy Harry nem rossz fiú és nem bántana,nem sebezne meg és nem döfne belém kést ahol a sebezhető vagyok.
De akkor mégis?! Egyszerűen megrémít a tudat, hogy valakit ennyi év után közel engedtem magamhoz, hogy valaki lelát a lelkem legmélyéig, s én azt kívánom, hogy ez örökre maradjon így. Elképeszt a tudat, hogy ragaszkodom hozzá, hogy megszerettem őt sokkal jobban, mint szabadna, mert tudom, hogy egyszer elfog menni.Ahogy anyám is tette és ahogy apám se foglalkozik velem. Itt hagy és elfelejt, mert vissza akar és majd vissza is fog menni a saját életébe, ahol nekem már nem lesz helyem.

Annyira félek, hogy egyszer elveszítem őt, miközben nem is az enyém, hiszen nem birtokolhatunk semmit. Semmi és senki sem lehet a miénk, mégis annyira hisznek az emberek az ellenkezőjében. Az én autóm, az én házam, az én barátnőm... Ezek mind semmit sem jelentenek! Az egyik pillanatban lehet autód, aztán a másikban egy baleset után semmit sincs, amivel utazni tudnál, az első percben lehet barátnőd, a másikban már senkid sincs, mert azaz öröknek hitt szerelem kialszik! Ilyen egyszerű! Ilyen az élet maga is! Senki sem birtokol, ahogyan senkit sem birtokolhatnak! Csak mellettünk vannak. Mellettünk lehet a kutyánk, aki még akkor is lekuporodik mellénk, mikor az egész világ ellenünk van, mellettünk lehet a családunk és a szerelmünk. De nem birtokoljuk őket, a saját akaratukból kell dönteniük. Mellettünk vagy ellenünk.Ezt kell eldönteni.

Egyáltalán van értelme ennek? Van értelme annak, hogy még a saját életedet sem birtokolhatod teljesen? Mi értelme van annak, ha valami melletted van egy kis ideig? Mi van az elvesztéssel? Azzal a rohadt nagy, fájdalmas űrrel, amit a szívedben hagynak azok, akik elmentek? Érdemes emiatt közel engedni bárkit is magunkhoz? Vállalni az esetleg, majdhogynem garantált csalódás és fájdalom esélyét. És ilyenkor jön a válasz; a felejtés. Az mindenre gyógymód, megoldás és kiút. De miért mondják ezt azok, akik nem is képesek teljesen felejteni? Miért játsszák meg, hogy nem emlékeznek egy kínos randira, egy rossz kapcsolatra vagy bármi másra? Bármennyire is tagadják az ugyanott lesz, az nem tűnik el!Én is felejteni akarok,azt a rossz emléket ami a lényembe belevésődött,az emlékeimbe.Nyitott szemmel látom mi történt,lejátszódik akár akarom,akár nem.Rettentően félek,hogy apámmal is megtörténhet,az egyetlen aki a családomat alkotja elmegy és itt hagy.Elegem van abból,hogy mindig valakit közel engedek magamhoz és elmegy,semmi szia bocsi nem érzek semmit,vagy bocsi csak kihasználtalak,semmi csak kisétálnak és utána úgy viselkednek,mintha nem is léteznék.Mintha a szívem csak egy átjáró lenne,ahol mindenki ki-be járkál.Nem hagyhattam, hogy valaki ismét ekkorát rúgjon belém és megkeserítse a létezésem annak ellenére sem, hogy Harry társasága inkább hasonlított egy kósza, lágy napsugárra, mintsem egy orkánra, mely csak pusztítást hagyott maga után.Nem hagyhatom ezt,senkinek sem,mert nem hagyom,hogy valaki megint csak fájdalmat hagyjon bennem,ebben a fekete és fájdalmas űrben,amiben csak szomorúság,fájdalom és kín van,amit mindennap átélek.Felejteni akarok,ahogy mások csak tettetik,de én tényleg ezt akarom.Felejteni...

III.fejezet ~ A találkozás

Beírtam a számot.Három csöngésre vette fel és mély hangja csak úgy búgott.
-Igen???-kérdezte kiváncsian és a hangjában reményteli volt.Mintha várt volna valakit.Mintha számított volna valamire.
-Szia..én vagyok az álarcoslány.-mondtam titokzatosan és vártam a reakcióját.
-Ahogy reméltem megkaptad a levelem.-érezni lehetett,hogy az arcán szétterül a mosoly.
-Én minek köszönhetem ezt az elismerést,hogy megkaptam a telefonszámodat??-nem akartam könnyű préda lenni,egy kicsit dolgozzon meg értem,vagy küzdjön.
-Eljönnél velem egy randira??-minden kertelés nélkül mondta,de a hangjában megint feltűnt a remény.
-Milyen határozottak vagyunk.Ez pluszpont.Mikor??Hol??-erre hirtelen elmosolyodtam ,jó volt hallani furcsa módon a hangját.Mit mondok??Nem szabad közel engedni.....Nincs semmi érzelmeskedés.Nyugi Elisabeth semmi gond,megoldom...
-Lehet egy mozi??Vagy étterem??Mihez van kedved??-kiváncsian mondtam és nem tudtam mit válaszoljak.
-Legyen meglepetés...de mikor???-kérdeztem és nem hittem el.Mit csinálok én????
-Ma este 8.-ra mehetek érted ahhoz az étteremhez ahol felléptél???-kérdezte és megint éreztem,ahogy elmosolyodik.
-Rendben..-mondtam és letettem volna,de vidáman és játékosan  megszólalt.
-Ne hagyd otthon az álarcodat.-miután kimondta nevetett,a testem megremegett,nem tudtam miért,mi késztetett erre a reakcióra,de megtettem.Mit csinál velem??Olyan furcsa érzés...
-Nem mentem volna el az nélkül.-mondtam és letettem.Ma 8.-ra megyek randizni egy olyan sráccal aki tetszik,de nem ismerem,ismeretlen.Mégis olyan érzéseket táplálok iránta egy találkozással,amit nem gondoltam volna.Titokzatos és olyan leszek ma én is.Nem törhetek meg..nem szabad..Most még csak délután öt volt ezért van még két órám ,mert egy óra mire beérek.Igen ilyen messze lakom.

*Harry szemszöge ~


Bementem a szobámba és láttam,hogy csörög a telefonom.Gyorsan felvettem és beleszóltam.Mélyen belül éreztem,hogy Ő lesz az és sikerrel jártam.Randizni jön velem,Ő.Nagyon örültem,a srácok meg is lepődtek rajtam.Majd kicsattantam.Egy volt a bökkenő,nem tudom hova vigyek egy elbűvölő és titokzatos,csodálatos lányt.De,remek ötletem támadt,hogy lepjen meg ezt a csodálatoz hölgyet.Már indultam is....


*Elisabeth szemszöge ~

Már vártam a randit.Nagyon régen nem volt szerencsém ehhez a szerencsés esethez.Csodálatosak voltak a randijaim régen,de most is ezt várom.Elindultam a fürdőszobámba.Gyorsan beléptem és  megengedtem a meleg vizet,és az egész testem felengedett és megkönnyebbült.Mikor kiléptem a gőz követte a lépéseimet egy ideig.gyorsan megnéztem a szekrényemet,nem tudtam eldönteni.Hogy fog kinézni??Hova megyünk??Milyen lesz az idő??Nem tudtam a választ,de az egyikre igen.Gyorsan megkötöttem magamon a köntöst és kiléptem az erkélyem ami egy gyönyörű tájra nézett.Az idő kellemes volt,egy kicsit szellős de meleg volt.Miután megállapítottam,hogy az idő jó lesz,tudtam mit veszek föl.Szerencsére új volt.Egy farmer hosszujjú felső,amin egy tűr szoknya van ami combközépig ért, egy barna vastag övvel.A hajamat megszárítottam és göndör lett,hagytam elengedve a vállamon.A körmöm világos rózsaszín lett kövekkel ékesítve.A sminkem natúr smink lett,és egy virágmintás manöken magassarkút vettem fel.Egy két karkötőt és egy gyémánt fülbevalót vettem fel,amit még édesanyámtól kaptam,1857-ben kiskoromban.
Mielőtt lementem volna eszembe jutott a maszkom.A fekete mellet döntöttem és csipkés lett.Leindultam és édesapám lent volt.Mikor meglátott elmosolyodott.
-Gyönyörű vagy.-mondta és megölelt.
-El tudsz vinni egy étterembe??-kérde4ztem kíváncsian és feltettem a maszkomat.
-Hát persze.-mondta és már kint voltunk az autóban.Elmondtam melyik étterem és odavitt.Gyorsan adtam neki egy puszit és elhajtott.Mikor elmentem és tettem volna egy lépést,egy fekete autó állt meg mellettem,és dudált.Egy göndör hajú és smaragd szemű fiú szállt ki.
-Szia gyönyörűm!!-nevetve jött hozzám és kaptam tőle puszit.
-Szia hova??????-nevettem mint egy bolond.
-Meglepetés..-mondta titokzatosan.Besegített az autóba és utána beszállt ő is.Sokáig mentünk és nem mertem megszólalni,egyszer kétszer éreztem a pillantását,de egyszer egy mezőre érkeztünk.Meglepődtem,lehetett érezni megint a fiún a varázslat illatát és a parfüm,a tusfürdő mellett a fegyverillatát.Segített kiszállni az autóból és megfogta a kezem,úgy vezetett végig a mezőn.Gyönyörű volt minden,egy mező közepén volt egy pléd amin gyertyák voltak kör alakban és benne szerte szét.Soha sem csinált nekem semmi ilyet,főleg nem egy fiú.Ez megmelengette a szívem,de féltem,milyen meglepetést tartogat még ez a titokzatos fiú.De csak mosolyogni tudtam.
-Gyönyörű...-mondtam még mindig nézve a meglepetést.Most kivételesen igazi mosoly volt az arcomon.A fiú még mindig engem nézett.
-Nem hittem volna,hogy tényleg felveszed a maszkot.Nem veszed le???-vidáman nézett bele a szemembe.A tekintete kíváncsiságot és titkokat rejtett.
-Nem, legyen még titok,de hogy hívnak??-néztem bele a szemébe.
-Egy feltétellel,ha te is megmondod a keresztnevedet.-tette fel huncutul az ajánlatot.
-Oké-egyeztem bele és rátettem a fejem a vállára.Kényelmes volt erős izomzatán feküdni.
-Harry Styles vagyok és kíváncsi vagyok egy különleges lányra,aki a maszk mögé bújik.-mondta én megfogta a kezem.Igaza volt.Maszk mögé bújok el,de nem ok nélkül.
-Akkor a szüleid??-kérdeztem mert más nem jutott eszembe.
-A szüleimmel nem élek együtt,apám elhagyott még kiskoromban és-itt megfeszült a keze-a húgom az anyukámmal él.Nem tudok sok mindent róluk.Te??-nézett rám.Erre nem számítottam.
-Én apukámmal élek együtt és egyke vagyok,mindig szerettem volna egy testvért.-ez végül is igaz volt.

 *Harry szemszöge ~

Már mikor megláttam tudtam,hogy Ő lesz.Segítettem beszállni az autóba és az úton nem szólt semmit.Meglepődtem a pajzsa furcsa volt,olyan természetfeletti,olyanoké mint a vámpír,de nem olyan hideg,meg olyanoké mint a vérfarkasoké,de nem olyan meleg.Köztes volt.Természetfeletti lény lehetett semmi kétségem sem volt.Amikor megfogtam a kezét,éreztem az erejét.A pajzsa arany színű volt,ez nagyon ritka színű.Vagy azoknak van ilyen erős,és arany színű pajzsuk akiknek nagy hatalmuk van, vagy egy olyan emberé vagy farkasé stb. gyermeke aki a történelemben benne van.De nem az emberi történelembe,hanem természetfeletti lényeké.Ilyennel csak egyszer találkoztam,és az Niallé.A banda tagja.Ő igen egy nagy hatalommal bíró vérfarkas.
Mikor láttam azokat az érzelmeket az arcán amik átfutottak rajta,olyan volt mintha nem volt még ilyen vele.Ő más volt mint a többi lány.A holdfénye  megvilágította az arcát és olyan volt akár az angyal.
Visszatérve a beszélgetésre....

-Az anyukád??-kérdeztem és tudtam,hogy nem kellett volna.A kezemet megszorította,az állkapcsa megfeszült és a szeme könnyes lett.

-Meghalt már három éve.Én lent voltam és vártam rá,épp vásárolni mentünk volna.-mondta és egy kis mosoly terült szét az arcán,de lehervadt azonnal-én elindultam,de a kellemes időből hirtelen szeles és esős  lett.Nem tudtam mi lehet.Elindultam fel a  hosszú lépcsőn,de meghalottan egy sikítást és tudtam kié.Ezer közül is felismertem volna,anyámé volt.Megfagyott bennem a vér.Féltem,nem is,rettegtem és ez a félelem átjárta a testem,szinte felemésztett,de anyám volt fönt,ezért mentem,de nagyon-nagyon lassan.-egy könnycsepp gördült le az arcán,és olyan volt a telihold fényében akár a gyémánt-Mikor fölértem reszkettem-nem akartam,hogy elmondja,látszott,hogy fájt neki,de hagytam mert előre a távolba nézett,az emlékei játszottak le előtte-Felértem,de az ablak a hirtelen jött vihartól nekem csapódott és ezer szilánkok csapódtak nekem,szétszaggatta a ruhám,megvágott,de mentem hisz anyám volt,szüksége volt rám-felemelte a haját és rengeteg heg látszott,egykét nagyon mélyek voltak amikor megszerezte-Bementem anyám szobájába,de észrevettem,hogy nyitva volt, és a zár is eltörve.-itt már a szája nagyon remegett a lánynak és  könnycseppek követték a többit.Az ölembe vontam a testét ami remegett a sírástól és szorosan öleltem,szorosan fogtam.Nem engedtem el,nem engedtem szétesni.Az egész teste beleremegett a sírástól.Simogattam a hátát és csókot leheltem a homlokára.Egy idő után a légzése lelassult,a szeme lecsukva maradt,a könnyei elapadtak és szorosan kapaszkodott belém.Mintha az életbe kapaszkodna.Elaludt a biztonságot adó ölelésemben.

II.fejezet ~ Az álarcoslány

A múlt egy tátongó lyuk.Megpróbálhatsz elfutni előle,de minél inkább futsz,annál mélyebben lesz mögötted,a sarkadban lohol.Az egyetlen esélyed ,ha megfordulsz és szembenézel vele.De ez olyan,mintha a szerelmed sírjába bámulnál vagy egy pisztoly száját csókolnád,amíg a golyó sötét fészkébe húzódik,készen,hogy végezzen veled.
Velem végzett.A gyötrelmes fájdalom,a sűrű könnyekbe eresztett szomorúság és a csalódás.Csalódtam magamban,mélyen csalódtam.Mi lett volna,ha hamarabb legyőzőm a félelmem és ott lettem volna??Mi lett volna,ha ott lettem volna???Mi lett volna,ha...mindig ez a ha..
Nem cselekedtem,ezért anyám meghalt.Az én lelkemen száradt minden.Mit is beszélek,nekem nincs is lelkem..
Most már 18 éves vagyok emberi életben.Mi vámpírok addig fejlődünk amíg 19 évesek nem leszünk,nekem van még időm. 

*Harry Styles szemszöge ~

Ez a koncert volt életem legjobb napja.A rajongók boldog nevetése,sikítása töltötte meg a teret.Ettől imádtam az éneklést.Mindig emberek ezreinek tudtam boldogságot hozni legalább egy kis ideig.Miután lementünk a színpadról egyből mentünk a hűvös limuzinba.Boldogak voltunk,rengetegen voltak és lányok ezrei vártak ránk.Nekem még nem volt barátnőm,Niallnek sem,Liamnek volt,de sajnos távkapcsolata,Louisnak sem volt,de Zaynnek volt a híres Little Mixből a szöszi Perrie.Mindig veszekedtek,de mindig egymásra leltek,de aztán megint veszekedés lett belőle.Szóval nem a legjobb nekik így,de mindig támogatjuk Zaynt.
 Szépek voltak együtt,de ez a sok veszekedés nem tesz jót nekik.Kellemes volt ebben az időben a hideg limuzinban lenni.Italokkal és harapnivalókkal volt teli a limuzin és ki ugrott rá a kajára elsőre??Niall,ez nem kérdés.Zayn meg pörgött mintha egy karton energiaitalt ivott volna.
-Na hova megyünk???-kérdezte Zayn vidáman és egy pezsgős pohárral a kezében.
-Én tudok egy jó helyet mára,izgi lesz.-mondta Niall és ördögi fény csillant a szemében.A sofőrnek szólt,hogy hol tegyen ki.Mikor kiszálltunk megdöbbentünk.A hely nem is volt nyüzsis,és ez pont jó volt.Nem volt sehol riporter,se kamerás,se lesifotós.Bementünk.Épp leültünk és bejelentés történt.
-Kedves Hölgyek,Urak és Fiatalok!!!Köszöntsétek "Az álarcoslányt"!!!-mondta és lejött a színpadról.Ujjongás lett úrrá az egész étteremben.Mikor megláttam mitől ez az ujjongás,eltátottam a számat.Egy gyönyörű lány lépett ki a színpadra.A haja szőke,göndör hullámokba hullott a vállára,olyan volt a fényben akár a glória ékesítené.A bőre fehér és törékenynek tűnt,de ami volt a szemében tűz,csábító mégis éget.Gyönyörű volt az alkata,szép hosszú lába volt,domborulatai nem nagyok,de nem is kicsik.A ruhája gyönyörű vajszínű ruha volt,ami rövid,de nem mini.A bőre törékenységét kiemelte a ruha színe.  Az arcát egy fekete maszk takarta.Titokzatos volt,nem lehetett megfejteni ki lenne ez a csodálatos lány.
-Köszönöm...remélem tetszeni fog amit előadunk.-mondta és lágy volt a hangja.
 https://www.youtube.com/watch?v=CTTjLxXFg0k 
A hangja gyönyörű volt.Egy férfivel táncolt,aki úgyszintén maszkban volt.Kecses mozgása,hajlékony teste.A férfi elment tőle és felkért egy másik lányt,de az álarcoslány tovább énekelt.A szemében a remény csillogott.Fel kéne kérni táncolni...Hirtelen felálltam és odaléptem elé és felkértem.Meglepődött,de elfogatta.Egy buja nevetés bujkált a szája sarkában.Most láthattam a szemét.Lélegzetelállító volt.Négy színű volt.Sötétkék,ami olyan volt mint éjszaka az ég,világoskék ami olyan volt mint nyári napokon az ég,sárgás mint őszi napokon a levél és a pupilla tövében vörös volt,mint a rózsa vagy a vér.
Mikor vége volt a táncnak,meghajoltam ő pedig pukedlizett.Utolsó pillantása a szemembe fúródott.Egy cetlire ráírtam a telefonszámom és gyorsan a ruhájára raktam,ahol nem esik ki.Ők pedig elmentek.Utoljára egy sportkocsiban láttam.A gyönyörű hosszú,szőke haja csak lebegett mögötte,mint a zászló.Reméltem megtalálja amit adtam neki cetlit.

*Elisabeth szemszöge ~

Kezdetben nem tudtam feloldódni éneklés közben,de utána már jobb lett mikor fölkért táncolni egy barna,göndör hajú srác.A smaragd színű szemében csak úgy csillogott a huncutság,az örömé  és a kíváncsiságé.Jó volt nekem ez a perc,végre egy kicsit boldog is voltam.A szívemben az a rettenetesen nagy űr,most egy percre nem volt.Öröm s boldogság volt a helyén. Amit átéltem anyámmal kapcsolatban az szörnyű kín volt,még mindig nyitott szemmel látom,hogy édesanyám vérben ázott ruháját,hogy simul a szétszakadt testén.Az arca nyugalma,ahogy elsimultak a ráncai és ahogy véres foltok tarkították.A gyönyörű zöld szeme kifakultan,üvegesen csillogott rám,mintha mondana még valamit,de nem szólalt meg,nem lélegzett és a szíve megszűnt dobogni.Most egy kicsit végre felengedtem.Mikor vége lett odajött a fiú és megköszönte a táncot,megölelt.Éreztem ,hogy adott nekem valami papírdarabot.Nem örültem annyira mert nem akarok senkit magamhoz engedni,főleg nem egy srácot.Én csak is a feladatommal fogok foglalkozni.Senki nem fog megállítani benne mert az MEGHAL.
A banda tagokkal elmentünk a végén,az én kocsimmal mentünk.Utoljára még ránéztem a göndörkére.Egy nagy mosoly terült szét az arcán és gödröcskéi látszottak a szája sarkában.Erre nekem is mosolyognom kellet.
-Mi van Elis..megkedveltük a göndörkét??-kérdezte Isabella úgy nézve a srácot,mintha terül-terül asztalkám lenne.A tekintetével szerintem már felfalta azt a srácot.
-Nem.-mondtam érzelemmentesen.Ezt már rég kifejlesztettem.Ez a munkám,mindig azt mondani amit mások hallani akarnak ilyenkor,de csak itt.-csak megadta a telefon számát.Mi legyen kedves barátnőm??-kérdeztem huncut mosollyal,ami szinte olyan volt mint az igazi mosolyom.
-Háát..egy próbát megér.-mondta komolyan ,ami nagyon ritka dolog volt tőle.Miután mindenkit az erdő felé dobtam ki,meglepődtek,miért nem megyek velük.
-Na??Nem jössz vadászni??-kérdezte Gregg.A vámpírfogai kimeredtek.Mélyen belenézett a szememben és neki a szemében állandóan rengeteg érzelmet láttam,ha rám néz.Sosem tudtam,hogy épp mit látok a szemében,milyen érzelmet.Most szomorúságot is láttam.
-Mennem kell sajnos rengeteg dolgom van.-mondtam és szomorú arcot vettem fel.Elköszöntem tőlük és mentem.Miután hazaértem láttam édesapám otthon van.
-Szia-köszöntem neki és megöleltem.
-Szia-mondta és egy csókot lehelt a homlokomra.Örültem,hogy velem volt,még az anyám halála után is.Mindig velem volt onnantól kezdve,nem hagyott egyedül lelkileg.
-Na mi volt??Mit derítettél ki??-Kérdezte most már komolyan.
-Nem találtam semmit,de ma találkoztam egy bandával,és olyan illatuk volt mint.....mint......hogy is mondjam.....mint nekünk lent a  fegyver raktárban.Meg egy kis varázslat is érezhető volt.Pedig emberek voltak éreztem a pajzsukon.Semmi természetfeletti erő,sem ilyenek.Furcsa volt.-mondtam neki komolyan,de nem mondtam azt,hogy megadta a telefonszámát.
Fájt nem mondani,de ez most az én feladatom,meg kell birkóznom,csak én léphetem át az akadályt ,én  láttam azt aki megölte szeretett édesanyámat,én kötöttem vele ajánlatot,de még így sem történt semmi velem.Nem értettem meg,hogy mi van most,de úgy gondoltam muszáj lesz felhívni a srácot.Bepityegtem a számot.

I.fejezet ~ A múlt töredéke

Sziasztok én Elisabeth Doyle vagyok egy hétköznapi lánynak tűnök,de nem vagyok az.VÁMPÍR vagyok,nem is egy fiatal,hanem az 1876-os évektől egy erős,kiképzett és különleges erőkkel rendelkező vérszívó vagyok.Nem akkor változtatott át a teremtőm ilyenné,hanem sokkal előbb.Aki az utamban áll a feladatommal kapcsolatban,nem álok jót magamért,de most térjünk a történet kezdeteihez.
1876-os években....a múltam töredéke...
Már alig vártam,hogy elinduljunk gyönyörű kesztyűket és lovagló ruhát venni nekem édesanyámmal.Indultunk volna,de nem érkezett meg a szalonban,mikor már egy ideje vártam rá,elindultam a szobája felé.Az idő hirtelen hideg és szeles lett a kellemes időből.Nem tudtam miért,erősen lehetett érezni a varázslat illatát.Az eső verte ablakok hangját lehetett hallani az egész házban,szerencsére édesapám nem volt itthon és a komornyikok aludtak mint a bunda.Vagy őket a varázs nyomta el??Síri csend lett,de a félelmetes csendet egy vérfagyasztó sikítás törte meg.Az egész testem beleremegett a félelemtől,egy nagyot nyeltem.Anyám sikítása volt,felismertem volna ezer közül is.Nem mertem még egy lépést tenni felfelé a hosszú lécsőn,de muszáj volt hisz fent tartózkodott az édesanyám.Nagy erőt vettem és elindultam nagyon-nagyon lassan.A kezem remegett a lábam szinte folyékony zselé volt,de mentem előre.Mikor az utolsó lépcsőfokig eljutottam egy esést hallottam anyám szobájából.Félelem szinte átjárta a testemet,de anyukám szobájából jött a zaj,és ami bennem volt bátorság most csak lobogott akár a tűz.Az ablak a folyosó végén kivágódott és a rengeteg szilánkkal vágódott nekem,majdnem leestem lépcsőn,de megkapaszkodtam a korlátba.A ruhám elszakadt,pedig csak tegnap kaptam és nem volt olcsó anyaga.Mérges lettem,és ez még semmi,a hajam is szétjött pedig a szobaleány négy órát foglalkozott vele.Lassan elindultam a szoba irányába,nyitva volt és a zár eltörve.El sem tudtam képzeli mi történhetett.Mikor nagy nyikorgással kinyílt az ajtó,benéztem és egy lépéssel beléptem.Egy könnycsepp gördült le az arcomon és azt követte a többi.Amilyen gyorsan csak tudtam odaszaladtam édesanyám vérben ázott testéhez,ami az ágyon hevert élettelenül és fekve helyezkedett el.A ruhája vértől átázva és szakadtan lógott elernyedt testén.Leültem mellé és az ölembe vettem hófehér arcát ami össze-vissza volt vérfoltokkal csúfítva.A szája már lila volt és felszakadt az alsó ajka,a szeme nyitva volt és üvegesen csillogott előre a távolba.A gyönyörű élettel teli halványzöld szeme most szürkésen és kifakultan nézett rám,a nevetős ajkai helyett egy vonal volt,a gyönyörű barnás bőre hófehéren fénylett és a selymes,gyönyörű csokoládébarna haja most kócosan és vérrel áztatva terült szét az ágyon.Olyan volt,mintha az életet szívták volna ki.Az alkarján karmolások látszottak és a hasán egy két harapás amik mélyek voltak.A nyakát egy két izom szallag tartotta össze a fejével és a testével.Mintha egy állat tépte volna szét.Vér borított mindent.Anyám testében szinte egy csepp vér sem volt,nem voltak aláfutások,jó most jöttem,de nem volt vér a testben.Az ablakból lehetett látni a telihold fényét,de csak egy pillantással dicsértem meg.Hirtelen már nem a fény töltötte be a szobát,hanem egy nagy árnyék.Az ereimben megfagyott a vér,a pulzusom az egekig szállt és a szívem kiugrani kész volt.Az falon előttem láttam körvonalait és azt is,hogy meghajol.
-Tiszteletem Mrs.Doyle.-mondta lágyan,de tudtam nem lehet benne bízni.Nem válaszoltam.
-Nem tisztel meg azzal,hogy legalább megfordul??-mondta egész nyugodtan.
-NEM..-mondtam dühtől vicsorogva.Ő pedig mintha meg sem  hallotta volna odajött és maga elé fordított.A haja ébenfekete volt akár a tekintete,de pluszban a szeme vérvörös volt.A bőre hófehér,mint élettelen anyámé,a száját hideg mosolyra húzta.A fogai véresek voltak az agyarival együtt.Meghűlt bennem a vér.
-Veled más terveim vannak ifjú hölgy,mint anyáddal..-mondta és a düh árasztotta el a testem,a szememben az tűz égett.A testem remegett,de nem a félelemtől,hanem attól,hogy az erőmet vissza kellett fognom.A férfi tekintetében láttam,hogy megdöbbent.Nem bírtam visszafogni magam.Akkorát ütöttem rajta,hogy az ablakon kiesett le az erkélyről.Én a gyorsaságommal már lent voltam mielőtt leért volna.Mikor a rengeteg üveg kíséretében földön landolt,már vártam,a dühtől és a döbbenettől már nem is feküdt,hanem két méterrel már előttem állt.
-Nem is hittem,hogy egy olyan gyenge nőnek mint az anyád VOLT, ilyen kis tüzes lánya van.-a voltot megnyomta és egy nevetéssel jelezte,hogy jól hallottam amit mondott.Undorodva néztem rá.Belenéztem a sötét szemébe és vicsorogva mondtam neki.A vámpírfogaim már kint voltak és sokkal hosszabbak,erősebbek és élesebbek voltak mint az övé volt.Erősebb és idősebb voltam mint Ő.
-Meghalsz..-mondtam könnyedén mintha épp azt jelentettem volna ki,hogy hideg van.A döbbenet dermedt az arcára mielőtt megöltem.Karó a szívében elég volt,mindig tartottam magamnál egyet.Mielőtt a teste porrá lett volna,megszólalt nevetve:
-"Nem én öltem meg az anyádat,hanem a Teremtőm,én csak elvégeztem a dolgomat és soha nem fogod megtalálni."-ördögi nevetéssel halt meg.Én dühömben még egyszer belé döftem a karót.Nem hittem el,hogy ez pont velem történt meg.Hirtelen már nem is volt rossz idő,kitisztult az ég és a nap lemenőben volt,pedig nem rég még a telihold fénye töltötte be édesanyám szobáját.Ki bír ekkora erővel??Ki lehet ennek a vámpírnak a Teremtője??Ki lehet??Hogy nézhet ki??-ezek a kérdések tolongtak bennem,de nem tudtam volna megfejteni,hisz nincs miből elindulni.Bokor zörgésre lettem figyelmes a hátam mögül.Mikor megfordultam egy illetőt láttam,de az arcát az erdő árnyéka fedte.A teste izmos volt és széles vállal rendelkezett,a bőre nem volt se fehér sem  emberi természetű.A ruhája olyan volt akár az álarcos bálokon a férfiaké.Selymes anyag,drága ruha,kellemes parfüm,díszes díszítés és egy óriási királykék lepel,ami a hátán lobogott,pedig nem volt sem szellő,sem szél.A kezében egy fehér maszk volt.Felvette és kilépett a fényre.A haja neki is fekete volt,akár a halott vámpírnak.A szeme hideg kék volt,csak úgy áradt belőle a varázslat.Nagy hatalma volt,nagyon nagy erők hatalmában volt.
-Kedves Mrs.Doyle,kérem ne álljon az utamba ,mert meghal.-ezt úgy mondta akár én a másiknak mielőtt megöltem.
-Engem nem lehet holmi fenyegetéssel eltántorítani a feladatomtól.Főleg ,hogy szeretett édesanyámat ölte meg.Ezzel nem ér el semmit.-mondtam hidegen és dühvel a hangomban.
-Ön igen határozott nő.Más vámpír más fejvesztve elfutott volna,de Ön nem.Ezért ajánlok magának valamit.Ha megöl egyszer, akkor az anyja újra éled és az erőm az Öné lesz,-ezt úgy mondta,hogy szinte lehetetlennek tűnő feladat lenne- de ha én megölöm magát,akkor Ön élni fog,de akkor az én leszek Önnek a Teremtője és Ön a rabszolgám lesz,na meg az apja élete is benne van a pakliban.-egy gúnyos mosoly terült szét az arcán-Megfelelő???-kérdezte és belenézett a szemembe,de nem hatott rám a varázslata,furcsa volt.A varázslat illatát éreztem,de nem történt semmi.A szemében döbbenet fénye csillogott és az elégedettségé.
-Alig várom,hogy Önt lássam a harcban,igen remek játék elébe nézek.-mondta könnyedén.
-Megfelel..-mondtam de már el is tűnt.A varázslat kellemes illata még mindig érezhető volt,de emberek nem érezték,csak a természetfeletti lények.A szemem most a szomorúságtól még mindig pirosas volt,de még a vámpírfogaim is kimeredtek.Mikor megfordultam a könnyes szememen keresztül láttam az apámat.Nem láthatja meg mi vagyok!!!!De ő csak elém jött és megölelt,nem érdekelte mi vagyok most,szeretett.Megdöbbentem,de nekem sem kellett több,öleltem mert most egy apai ölelés kellett,ami biztonságot adó volt.
-Tudom mi vagy kislányom.-mondta és elhúzódott.Belenéztem a szemébe ami kék volt,tengerkék.Sugárzott belőle a határozottság és a büszkeség.
-Gyere mindent elmondok,de gyere menjünk be.-mondta és a szeme könnyes volt.